Siker!
Kick-box világkupa - Tíz aranyérmet nyertek a magyarok
Az év egyik legrangosabb eseményére rekordnevezés érkezett, 45 ország 1700 harcosa indult.
2021.09.20 10:33MTIÖsszesen tíz aranyérmet nyertek a magyarok felnőtt korosztályban a 26. kick-box világkupán a a hétvégén a BOK Csarnokban.
Az év egyik legrangosabb eseményére rekordnevezés érkezett, 45 ország 1700 harcosa indult.
A hazai versenyzők közül ugyanakkor sokan döntöttek úgy, hogy kihagyják az eseményt, és az októberi világbajnokságra készülnek. A 2019-ben világbajnok Fésű Lajos viszont tatamira lépett és küzdelemben két kategóriában is a legjobbnak bizonyult.
"Egy viszonylag jelentős arány volt, akik azt gondolták, hogy még nincsenek kellően felkészülve erre a versenyre." - nyilatkozott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke az MTI-nek. Hozzátette, hogy a döntés mögött lelki tényezők is állhatnak, ugyanis a versenyzőknek fontos egy bizonyos szinten tartani az önbizalmukat.
"Mi ezt úgy könyveljük el, mint az egész helyzetből adódó járulékos veszteséget, és a legfontosabb nekünk is a világbajnoki részvétel lesz" - fogalmazott az elnök. A vb-t október 18-23-án rendezik meg Jesolóban.
A budapesti viadalon, amely az első nagy világverseny volt azóta, hogy júliusban a NOB teljes jogú sportágként fogadta el a kick-boxot, összességében Magyarország végzett az éremtáblázat élén. A felnőttek között tíz arany-, 17 ezüst- és 21 bronzéremmel zárt a magyar csapat.
A háromnapos rendezvényen a gyermektől egészen veterán korosztályig mindenkinek lehetősége nyílt a versenyzésre hét szabályrendszerben: pointfightingban (PF), light-contactban (LC), kick-lightban (KL), full-contactban (FC), low-kickben (LK), K1-ben, és a formagyakorlatok bemutatásában (CF és MF, zenés, kreatív és ezek fegyveres változata).
Az Európai Kick-box Szövetség, a WAKO Europe hétvégi budapesti közgyűlésén a szervezet elnökévé választották Király Istvánt.
Magyar sikerek felnőtt korosztályban:
Férfiak pointfighting csapatverseny: Halker-Király Team Kick-box Akadémia
Női light-contact csapatverseny: Combat "D" SC - Barátság SE
Zenés és kreatív formagyakorlat: Brebovszky Zoltán
Zenés és kreatív formagyakorlat fegyverrel: Mónus Viktor
Férfi kick-light 57 kg: Száraz Gergő
Férfi light-contact 57 kg: Enyingi Ádám
Férfi kick-light és light-contact 69 kg: Fésű Lajos
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06