Sport

Halálos fenyegetést kapott a horrorbukást okozó kerékpáros

Halálos fenyegetések nyomán rendőri védelmet kapott egy időre a holland Dylan Groenewegen azt követően, hogy augusztusban a lengyel országúti kerékpáros körversenyen súlyos sérüléssel járó versenybalesetet okozott.

2021.01.26 19:17MTI

A történtekről a jelenleg eltiltását töltő Groenewegen beszélt a cyclingnews szakportálnak, melynek elmondta, hogy gyűlölködő üzeneteket, sőt, halálos fenyegetést is kapott azután, hogy honfitársa, Fabio Jakobsen súlyosan megsérült és kómába is került az általa okozott balesetben.

"Olyan egyértelmű és súlyos fenyegetések voltak, hogy néhány nap múlva felhívtuk a rendőrséget. Így a következő hetekben ők őrködtek az ajtónk előtt, nem hagyhattuk el spontán a házat, ha mégis kimentünk, egy rendőr kísért" - fogalmazott Groenewegen, aki elárulta, azt követően kérték a rendőrség segítségét, hogy a házukba egy csomag érkezett, benne egy hurokkal és egy, a párjának és neki szóló üzenettel, hogy akasszák fel újszülött gyermeküket. - "Megláttam azt a darab kötelet, és tudtam: ez nem folytatódhat így tovább".

Augusztus 5-én a Slaski és Katowice közötti közel 196 kilométeres etap hajrájában a sprinterek vetélkedtek a győzelemért, Groenewegen mintegy 75 kilométer/órás sebességnél nem hagyott elég helyet a kordonok mellett a hátulról érkező Jakobsennek (Deceuninck - Quick-Step), aki több kordont és egy ott álló útvonalbiztosítót felborítva az út mellé zuhant. Jakobsent súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba, ahol megműtötték a koponyáját és az arcát. Az akkor még 23 éves kerékpáros arcának minden csontja eltört, az összes fogát elvesztette és két napig mesterséges kómában tartották. Jakobsen - aki később azt mondta: örül, hogy egyáltalán életben maradt -, a közelmúltban már részt vett csapata edzőtáborában.

A balesetben kulcscsonttörést szenvedő Groenewegent a nemzetközi szövetség (UCI) kilenc hónapra tiltotta el, a sprinter a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie-n térhet vissza.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.