Sport

Törlések után Magyarországon kezdődik az öttusaidény

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elhalasztotta az U21-es, valamint az U19-es és U17-es világbajnokságot, így Magyarországon kezdődik meg a nemzetközi öttusaidény.

2021.01.13 23:30MTI

Az idősebb és két fiatalabb korosztály vb-jét februárban rendezték volna Alexandriában, de a koronavírus-járvány alakulása, illetve az ezzel összefüggő utazási korlátozások miatt a UIPM végrehajtó bizottsága júliusra tette át a két viadalt: előbb 4. és 10. között az ifjúságiak, majd 11-től 17-ig a juniorok versenyeznek az egyiptomi helyszínen. A februári, alexandriai rendezés azután merült fel, hogy a tavaly szeptemberi, drzonkówi junior és októberi, hurghadai ifjúsági vb-t törölték. Ezt követően jelentkezett Alexandria, hogy 2021-ben a lehető leghamarabb otthont ad a két eseménynek.

A friss halasztással azonban az idei első UIPM-viadal az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat nyitóállomása lesz Budapesten március 24-től 28-ig. Ezt a versenyt ugyanakkor megelőzi a hazai szövetség nemzetközi fedett pályás idénynyitója február 27. és március 2. között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.