Koronavírus/Európai Szuperkupa
DK: tegyék zártkapussá a csütörtöki meccset!
Naponta emelkedik a fertőzöttek száma.
2020.09.23 13:40MTIA Demokratikus Koalíció arra szólította fel Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét, hogy tegye zártkapussá az Európai Szuperkupa budapesti döntőjét, vagyis ne engedjenek be nézőket.
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerdai budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy "Orbán Viktor jóvoltából" csütörtökön egy emberkísérlet valósul meg.
Naponta emelkedik a fertőzöttek száma, ehhez képest "Orbán Viktor hobbijának hódolva nem hajlandó zártkapussá tenni" az Európai Szuperkupa döntőjét - fogalmazott a politikus.
A meccs nyilván hatalmas élmény lenne a szurkolóknak, de senkinek az egészségét nem lehet kockáztatni azzal, hogy húszezer embert beengednek - közölte.
Hangsúlyozta, hogy a főváros mindent megtesz a nézők egészségének védelmében, ezért sűrítik a busz- és metróközlekedést.
Kérdezték arról, lesznek-e forgalomirányítók, akik figyelnek arra, hogy a járműveken ne legyen tömeg. Gy. Németh Erzsébet megismételte, hogy csúcsra járatják a BKV kapacitásait, illetve arra kérik a szurkolókat, hogy ne csak a tömegközlekedési eszközökön, de már a megállókban is viseljenek maszkot és mindenütt tartsanak távolságot.
A politikus a témán kívüli kérdésekre nem válaszolt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06