Baleset
Tömegbukás egy magyar amatőr kerékpárversenyen
A nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset.
2020.07.12 15:45MTI
Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.
A velo.hu portál közösségi oldalán az alapító Szilasi László, aki maga is részt vett a viadalon és belekeveredett a bukásba, arról tudósított, hogy a nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel 70 kilométer/órás sebességnél.
"Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege" - írta Szilasi, aki szerint nagyjából ötvenen estek el a jó minőségű úton, ő maga is a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és "ripityára tört sisakkal" megúszta.
Az MTI érdeklődésére Szilasi - aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője - azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoztak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek megerősítette: a balesetben 19-en sérültek meg - 17 férfi és 2 nő - akik zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is. A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és kilenc mentőautóval érkeztek, a sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték - tette hozzá.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője arról tájékoztatott: a baleset egy zártkörű verseny előre egyeztetett útvonalán történt. A résztvevők a kijelölt utak teljes hosszán jogosultak voltak közlekedni az úttest jobb oldalán, a nagyobb bolyokat autós és motoros rendőrök is kísérték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06