Gyász
Kemény Dénes: Benedek Tibor nélkül nem jutottunk volna el oda, ahova
A balkezes klasszis korábban rengeteg mérkőzést gyakorlatilag egyedül nyert meg a csapatnak.
2020.06.19 06:26MTIA magyar férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként sorozatban három olimpiai bajnoki címig vezető Kemény Dénes szerint a csütörtökön, életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor nélkül nem jutott volna el ilyen magasságokba az együttes.
A 66 éves szakember, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában felelevenítette: a balkezes klasszis korábban rengeteg mérkőzést gyakorlatilag egyedül nyert meg a csapatnak, ugyanakkor teljesen törvényszerűen voltak gyengébb napjai is, akkor azonban vereség lett a vége. Hozzátette, amikor átvette a válogatott irányítását, sikerült elérni, hogy Benedek kiszolgálja játékostársait, amit ráadásul élvezni is kezdett.
"Azt hiszem, hogy a játékában a fordulópont rögtön az első világversenyen volt. Athénban játszottunk a világkupában, ahol úgy lettünk bronzérmesek, hogy a szerbeket és a horvátokat is öt-öt góllal vertük. Akkor látta meg, hogy tud ez másmilyen is lenni, szemben azzal, mint ami korábban volt" - mondta Kemény Dénes.
A kiváló tréner megjegyezte, Benedek Tibor ezzel a lépéssel komplex játékossá vált, kiszolgálta társait, ami a későbbiek folyamán aztán több esetben fordítva köszönt vissza, mint például Sydneyben és Athénban az olimpián.
Kemény Dénes arról is beszélt, hogy elsősorban az athéni, majd a pekingi olimpia éveiben látta Benedekben, hogy olyan magas szinten tölti be a csapatkapitányi posztot, amely alkalmassá teheti majd őt a vezetői szerepre. Hozzátette, ő csak a lehetőséget adta meg neki segítőként, később azonban a szövetség tizenöt fős elnöksége is bátran "nyúlt" hozzá. Kiemelte: a 2013-as világbajnoki címet követően csak apróságokon múlott, hogy Benedek Tibor irányításával miért nem lett még sikeresebb a gárda.
"Nélküle nem jutottunk volna el oda, ahova. Nagyon fontos része volt a csapatnak, sok kiváló játéktudással rendelkező játékosunk volt akkor, és nehéz lenne különbséget tenni, de karakterében kiemelkedett mindenki közül" - szögezte le Kemény Dénes.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06