Koronavírus-járvány
Október helyett decemberben rendezik a kick-box Európa-bajnokságot
A koronavírus-járvány miatt októberről decemberrel halasztották a kick-box Európa-bajnokságot.
2020.05.17 23:31MTIA Nemzeti Versenysport Szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a kontinensviadalra december 5. és 13. között kerül sor az eredeti helyszínen, a törökországi Antalyában.
A sportág európai szervezetének magyar elnöke, Király István megbeszéléseket folytatott a végrehajtó bizottság tagjaival, a nemzetközi szövetséggel, a nemzeti szövetségek vezetőivel és a rendező ország képviselőivel a kialakult helyzetről. A tárgyalásokat követően döntöttek az új időpontról.
Király reményét fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány az év végére lehetővé teszi, hogy a korábbiakhoz hasonló indulói létszámú és színvonalú versenyt rendezhessenek meg.
"Egyelőre nem látni pontosan, hogy melyik ország mikor nyitja meg a határait, sőt azt sem, hogy a versenyzők mikor tudnak egyáltalán elkezdeni edzeni. Decemberre normalizálódhatnak annyira a körülmények, hogy talán mindenki el tud majd jönni" - hangsúlyozta.
Hozzátette, a török szervezők és az ország sportvezetése is rugalmasan viszonyult a módosításhoz.
A WAKO Europe magyar elnöke pozitív üzenetnek nevezte a sportág számára, hogy nem marad el az idei Európa-bajnokság, és hogy sikerült konkrét időpontot is kijelölni. Hangsúlyozta: a továbbiakban is követik a vírushelyzet alakulását, és fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi előírások maradéktalan betartására.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06