Botrány
Manipulálták 145 orosz sportoló doppingmintáját
A manipulációról árulkodó adatokat a WADA 28 nemzetközi sportági szövetségnek küldte el.
2020.05.01 21:30MTIA Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megállapítása szerint 298 orosz sportolóból 145-nek a doppingmintáját manipulálták a moszkvai laboratóriumban.
A WADA azután tette közzé vizsgálatának eredményét, hogy szakértői befejezték a labor adatbázisának ellenőrzését. Az orosz fél hosszas huzavonát követően a tavalyi év elején adta át a nemzetközi ügynökségnek orosz sportolók 2012 és 2015 közötti ellenőrzési adatait. Ez volt az egyik feltétele annak, hogy a WADA igent mondjon az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) megnyirbált jogainak helyreállítására.
A WADA vezetőtestülete decemberben határozott úgy, hogy megfosztja a RUSADA-t a megfelelési státusztól, és hozott olyan - az oroszok által megfellebbezett, így még nem végleges érvényű - döntést, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a tokiói olimpián sem.
A moszkvai labor működését és a RUSADA-t még 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták.
A manipulációról árulkodó adatokat a WADA 28 - a csütörtöki jelentésben meg nem nevezett - nemzetközi sportági szövetségnek küldte el.
"Ez volt a doppingellenes küzdelem történetének legbonyolultabb vizsgálata, amely több ezer mintát, több száz sportolót érint" - nyilatkozta Vitold Banka, a WADA elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06