Gyász
Elhunyt Lochmayer György, a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Lochmayer György sportvezető, a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori tagja.
2020.04.12 12:35MTIA MOB közleményében emlékeztetett arra, hogy Lochmayer több ötkarikás eseményen a csapatiroda tagja, a magyar olimpiai csapatnak többször is a vezetője volt: 1988-ban MOB-titkárként a szöuli játékokon a szakmai csoport operatív irányító helyetteseként, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában pedig csapatvezetőként volt jelen.
Sportvezetőként az 1980-as években az Országos Sporthivatal, majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) versenysport főosztályának egykori vezetőjeként, a MOB tagjaként dolgozott. A rendszerváltást követően, 1989-ben tagja volt a szabadon választott MOB közgyűlésének, annak szakmai-tudományos bizottságának.
Érdemei elismeréséül 2004-ben MOB Érdemérmet vehetett át, 1994-ben Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportért Életműdíjat kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06