Járvány

Koronavírus - Törölték az öttusázók világkupaszezonját, ősszel rendeznék a vb-t

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) törölte az idei világkupa-sorozatból megmaradt versenyeket, köztük a magyarországit.

2020.03.25 23:30MTI

A vk-széria februárban, Kairóban kezdődött, majd másfél hete a koronavírus-járvány miatt májusra, júniusra halasztották a következő fordulókat, a UIPM friss közlése szerint viszont ezeket már nem rendezik meg.

"Nehéz szívvel hoztuk meg ezt a döntést és nagy szomorúsággal gondolunk a kijelölt szervezőkre Szófiában, Budapesten és Szöulban. Az öttusa a lehető leghamarabb vissza fog térni ezekbe a városokba" - fogalmazott Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke.

Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre ők is a UIPM hírleveléből értesültek a törlésről, de ha majd hivatalosan is értesítik őket, tájékoztatniuk kell az új helyzetről a sportállamtitkárságot, már csak azért is, mert a rendezéshez már megkapták a támogatást.

A budapesti vk-verseny két szófiai viadalt követően április, május fordulóján lett volna - amíg korábban el nem halasztották -, és a sorozat dél-koreai döntővel zárult volna.

A nemzetközi szövetség - amely üdvözölte az olimpia jövő évre halasztásáról szóló keddi döntést - arról is határozott, hogy a kínai Hsziamenből korábban a mexikói Cancúnba áthelyezett, eredetileg május végére kiírt világbajnokságot ősszel, szeptemberben vagy októberben rendezné meg.

A MÖSZ főtitkára a legújabb módosításokkal összefüggésben arról is beszélt, hogy a székesfehérvári Európa-bajnokságot illetően egyelőre még nincs konkrét döntés, de az utóbbi hetekben a június végi, július eleji időpont helyett már szeptemberi rendezésről leveleztek az európai szövetséggel.

Arról is beszámolt, hogy ha majd a járvány visszaszorul, nem lehet egyik pillanatról a másikra elkezdeni a versenyzést. Maguknak a sportolóknak is szükségük lesz a visszarázódásra, de a sportágban használt lovaknak még inkább, amennyi időre leállnak, ugyanannyi kell nekik ahhoz, hogy újra képesek legyenek végrehajtani a feladatokat.

Gallai István a nemzetközi szövetség edzőbizottságának vezetőjéhez, Christian Roudaut-hoz fordul majd levélben azzal, hogy közösen alakítsák ki az álláspontot, mennyi idő kell az újrakezdéshez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.