Siker

Légfegyveres Eb - Sidi Péter döntős és olimpiai kvótás

Sidi Péter első helyen jutott a férfi puskások fináléjába, ezzel olimpiai kvótát szerzett a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokság szombati versenynapján.

2020.02.29 16:36MTI

Mellette Péni István is döntős, a női puskásoknál pedig Dénes Eszter vívta ki a legjobb nyolcba kerülést.

A világ- és Európa-bajnok Sidi az alapversenyben parádésan teljesített, a verseny elejétől az első helyeken volt, rendre erős tizesekkel haladt előre, tulajdonképpen hullámvölgy nélkül tudta le a 60 lövést. A végén a neve mellett 632,5 körös eredmény állt, amivel megnyerte az alapversenyt és mindössze egy körrel maradt el saját világrekordjától.

A kontinensviadalon két tokiói helyet osztottak ki ebben a számban, a fináléba pedig csak két olyan versenyző - Sidi mellett a török Omer Akgun - jutott, aki még nem szerzett kvótát, azaz a 19.15-kor kezdődő döntőnek ez már nem lesz tétje. Ez azt is jelenti, hogy a 41 éves komáromi lövő karrierje hatodik olimpiájára készülhet, ami még úgy is szinte biztosra vehető, hogy az indulási jogot a nemzetnek szerezte.

A pénteken vegyespárosban remeklő és ezüstérmes, már tokiói kvótás Péni István szintén jól teljesített szombaton is. Az első harminc lövése Sidiéhez hasonlóan kimagasló volt, s ugyan a verseny második felében kicsit alacsonyabb átlagot produkált, 629,4 körös összteljesítményével magabiztosan, a hatodik helyen jutott a nyolcas fináléba.

A szám harmadik magyarja, Klenczner Márton 623,9 körrel 34. lett a hetvenfős mezőnyben.

A nők alapversenyében a Pénivel párban dobogós Dénes Eszter volt a legjobb magyar. A 18 éves tehetség gyengébben kezdett, első tíz lövését mindössze 103 körrel zárta, a folytatásra aztán egyre pontosabbá vált és végül 628,6 körrel fejezte be az alapversenyt. Dénes mindenkinél gyorsabban végzett, így több mint félórát várt, amíg letelt a lövőidő és vetélytársai is végeztek, közülük pedig csak négy előzte meg.

Ötödik helyével ekkor már szinte biztos döntősnek volt tekinthető, de még ezt nem lehetett kijelenteni, mivel az óriási, 91 fős mezőnyből heten csak később, a férfiakkal együtt lőhettek. Közülük senki sem került a magyar elé, aki 17.45-től kezdi a finálét, melyben számára a tokiói kvóta is tét lesz, mivel a nyolcból vele együtt hat olyan puskás lesz ott, akik még nem szereztek indulási jogot.

A másik két magyar közül Toma Dorina 627 körrel 15. lett, Bajos Gitta pedig 625,1 körrel 31. helyen végzett.

Sidi Péter a negyedik magyar kvótás sportlövő, Péni, illetve a pisztolyos Major Veronika és a puskás Mészáros Eszter után.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.