Siker!

Birkózó Eb - Torba Erik bronzérmes

Torba Erik bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában a római birkózó Európa-bajnokság keddi versenynapján.

2020.02.12 04:30MTI

A tavalyi Európa Játékokon második magyar sportoló két győzelem és egy vereség után negyedik meccsére készült kedden este. Hétfőn a tavaly 60 kilóban Eb-győztes, moldovai Victor Ciobanut fölényesen verte, majd a nyolc között tussal kikapott az orosz Ibragim Labazanovtól, aki viszont a vigaszágra segítette őt. Torba kedden délelőtt élt az újabb eséllyel, és simán legyőzte az azeri Taleh Mammadovot, majd készülhetett a román Mihai Mihut elleni csatára.

Torbának nem volt könnyű ellenfele korábban és a bronzcsatára sem "akárkit" kapott, Mihut ugyanis 2018-ban aranyérmet nyert ebben a kategóriában az Eb-n, így esélyesként várhatta a meccset. Az első menet pedig az ő fölényét hozta, az első másfél percben szépen kizárta Torbát és meggyőzőbben birkózott. A magyar meg is kapta intését (0-1), lentről pedig riválisa szépen felforgatta (0-3) és megnyugtató előnyhöz jutott.

A második szakaszban a magyar nagyobb sebességre kapcsolt, és uralta a szőnyeget, Mihutot pedig visszaintették (1-3), majd parterből Torba lemásolta a román korábbi akcióját és 3-3-mal már ő volt előnyben.

Az utolsó percben a román nagy erőket mozgósított, Torba Erik azonban kiválóan védekezett, majd fél perccel a vége előtt a szőnyeg széléről éppen el tudott táncolni és visszatámadásával kirakta riválisát a zónán túlra (5-3). Mihut edzője még videózást kért Torba kilépésgyanús "táncára", ám nem járt sikerrel, a BHSE sportolója pedig 6-3-as eredménnyel megnyerte a bronzérmet, amely karrierje első felnőtt Eb-medálja, egyúttal a magyar küldöttség első római dobogós helyezése.

Az esti programban később Lévai Zoltán a 77, Lőrincz Viktor pedig a 87 kilós kategória döntőjében lép szőnyegre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.