Baleset

Friss hírek a mélybe zuhant magyar artistáról

Emberfeletti erővel küzd a gyógyulásért Picard Lili, az a fiatal artistalány, aki 12-én zuhant le a trapézról Boszniában.

2019.09.24 08:48ma.hu

Az artistalány múlt héten esett át a csigolyaműtétjén, akkor pár órával az operáció előtt maga is bizakodva beszélt a Borsnak, most pedig kiderült, a beavatkozás tökéletesen zajlott.

"A műtét nagyon jól sikerült, három órán át tartott – mesélte a lapnak Lili édesanyja, Picard Tünde. "Már fel tud ülni és az első lépéseit is megtette. Persze fájdalmai voltak utána, de a család, a barátok és a kollégák, mind mellette álltunk és állunk" – szögezte le az édesanya.

Lilinek nem csak ők, de az egész ország szurkol.

"Nagyon kemény fából fa­­ragták, és szerencsére mentálisan és fizikailag is erős. Nagyon jólesik neki, hogy ennyien mellette állnak, ez még jobban viszi előre. Rettentő elszánt, vissza szeretne térni a trapézra" – mondta mosolyogva Tünde. Elárulta, olyannyira jól ment minden, hogy a fiatal lányt ma már haza is engedik a kórházból. Erejére szüksége is lesz, ugyanis még hosszas rehabilitáció vár rá.

Mint ismeretes, a tehetséges artista egy bosnyák cirkuszban lépett fel, amikor egy lengőtrapéz-mutatvány közben megcsúszott, és közel hat métert zuhant. A lányra azonnali műtét várt, de azt kint nem lehetett elvégezni, végül hatalmas közösségi összefogás után sikerült mentővel hazahozni a kecskeméti kórházba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.