Súlyemelés
Eltűnt a világbajnokság előtt egy magyar súlyemelő
Magát Krisztina hollétéről a szövetségi kapitány sem tud.
2019.09.21 16:08MTIA magyar csapat is megérkezett a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság színhelyére, Pattayába, ahová azonban nem tartott társaival Magát Krisztina.
"Fogalmam sincs, mi történhetett, megsérült vagy más a gond, hiszen megvolt a repülőjegye is, és velünk együtt kellett volna eljönnie Budapestről - mondta az MTI érdeklődésére a válogatott szövetségi kapitánya, Gyurkovics Ferenc. - Nekem nem jelezte, hogy mi az oka otthon maradásának."
A 30 éves Magát, aki doppingeltiltását követően újrakezdte a versenyzést, s a 2018-as Európa-bajnokságon ezüstérmes, a világbajnokságon pedig 12. volt, a thaiföldi vébé rajtlistája szerint szerdán lépne versenydobogóra a 87 kilósok B csoportjának tagjaként.
Hiányában is lesz magyar szereplője a kategóriának: Boros Viktória, a szombathelyi Haladás VSE emelője indul, besorolása alapján a 87 kg C csoportjában, kedden. Aznap lesz jelenése a BKV Előre versenyzőjének, Szuromi Tímeának a 81 kilósok B csoportjában, míg a szegedi Nagy Péter a vb zárónapján, pénteken szerepel a plusz 109 kilogrammosok B csoportjában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06