Labdarúgás

Czibor 90 - Komáromban megnyitották az emlékévet

Czibor Zoltánra, az Aranycsapat néhai játékosára emlékeztek pénteken Komáromban, a Czibor 90 emlékév megnyitóján.

2019.08.30 20:51MTI
hirdetés

A külgazdasági és külügyminiszter, az emlékév fővédnöke és főtámogatója elmondta: Czibor pályafutása azért is különleges, mert igen viszontagságos évek és körülmények között hozta ki a maximumot magából.

Az Aranycsapat tagjai a második világháború borzalmai, a kiépülő kommunista diktatúra, majd az '56-os forradalom leverésének árnyékában alkottak hatalmasat. Czibor igazi, büszke magyar volt, aki nem titkolta antikommunista nézeteit. Amikor nyilatkozott, sose felejtette megemlíteni, hogy mindig a magyarok millióiért játszik, ha nemzeti színekben pályára lép - közölte Szijjártó Péter.

Most lenne 90 éves a "rongylábú" balszélső, az öntörvényű zseni, aki a magyar labdarúgás aranykorának világklasszis tehetsége volt - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely őrzi hőseinek, köztük sporthőseinek emlékét.

Ezért gondoltuk, hogy 50 millió forinttal támogatjuk az emlékév megrendezését, Czibor Zoltán komáromi szobrának felállítását és a róla szóló musical színre állítását - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A rendezvényen bemutatták a Csák Attila szobrászművész által tervezett alkotás látványtervét, valamint megnyitották a Czibor pályafutásához kötődő relikviákból rendezett, Arany pillanatok című vándorkiállítást.

Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke a húszas évek Barcelonájának mezével ajándékozta meg a szervezőket és az egykori focisták megjelent leszármazottait.

Az eseményen részt vett Czibor Zoltán két lánya, Erzsébet és Írisz, ifjú Kocsis Sándor, valamint Kubala László fia és unokája.

Az est a Czibor, a Rongylábú című musical ősbemutatójával ért véget, a Magyarock Dalszínház előadásában. Czibor Zoltán a Komáromi MÁV-ban kezdte a pályafutását, majd többek között játszott a Ferencvárosban, a Bp. Honvédban, a Barcelonában és az Espanyolban.

A válogatottban 1949-1956 között 43 mérkőzést játszott és 17 gólt szerzett. Tagja volt az angolok ellen a Wembleyben 6:3-ra győző csapatnak. Olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.