Siker
Cselgáncs GP - Csernoviczki és Karakas a bronzért küzdhet
Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig is a bronzéremért küzdhet a budapesti Papp László Sportarénában zajló cselgáncs Grand Prix pénteki nyitónapján.
2019.07.12 15:30MTI
MTI/Czagány Balázs
A 48 kilogrammban olimpiai bronzérmes versenyző harmadik mérkőzésén, a négy között a japán Tonaki Funával csapott össze. A tatabányaiak kétszeres Európa-bajnoka - aki 2014-ben aranyérmet nyert a magyar GP-n - eddigi két meccsükön kikapott ázsiai riválisától, először éppen a budapesti GP-n, 2015-ben. A harmadik csata eleinte a 32 éves Csernoviczki kedve szerint alakult, mivel már 15 másodperc elteltével vazaarival vezetett, ám másfél percnél a 2017-ben a magyar fővárosban világbajnok Tonaki leszorítást kezdeményezett, és győzött. Csernoviczki a bronzéremért az ukrán Marina Csernyakkal küzd meg.
Az 57 kilogrammosoknál a világbajnoki harmadik Karakas Hedvigre két győzelmet követően a negyeddöntőben a kínai Tung-jüan Lu várt. A Honvéd dzsúdósának a találkozó derekán, egy hosszú földharcot követően sikerült megragadnia ellenfele karját, és karfeszítéssel győzött. Nem sokkal később a négy között az Eb-ezüstérmes Karakas az olimpiai címvédő brazil Rafaela Silvával csapott össze, aki 5-2-re vezetett kettejük párharcában, és akitől kikapott tavaly a budapesti GP-elődöntőben. Nyolcadik mérkőzésük négy percen át csak intéseket hozott, majd az aranypontig tartó ráadás harmadik percében Silva kilépésért megkapta harmadik intését. A csarnok ünnepelni kezdett, de a bíró visszavonta az ítéletet, majd két perccel később a brazil egy dobásra ippont kapott és nyert. Karakas a bronzéremért a lengyel Anna Borowskával csap össze.
Az éremküzdelmek 17 órakor kezdődnek a Papp László Sportarénában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


