Hegymászás

Megérkezett a Hidden Peak alaptáborába Varga Csaba

Megérkezett a 8080 méter magas Hidden Peak (Gasherbrum I vagy G1) alaptáborába Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó.

2019.07.02 11:20MTI

Varga Csaba már az 5100 méteren kialakított alaptáborban van és ha az időjárás engedi, 1-2 napon belül elindul a csaknem 6 ezer méteres magasságban található egyes táborba - tájékoztatta Bíró Dániel, a Kalifa Magashegyi Expedíciók 2019 kommunikációs menedzsere az MTI-t kedden.

A Kalifa Alpin Csapat tagjaként a hegymászó június 22-én indult Pakisztánba, a szokásos expedíciós menetrendtől eltérően nem pihent meg Iszlámábádban, hanem rögtön Skarduba indult. Június 24-én már 3900 méterig jutott egy Skardu környéki akklimatizációs mászáson.

A közlemény szerint Varga Csaba idén "light&fast" stílusban közelítette meg a hegyet, Magyarországról mindössze 38 kilogrammos csomaggal indult útnak, ami töredéke a 8 ezres expedícióknál szokásos 100-120 kilogrammos felszerelésnek. A megközelítéshez pedig egy rövidebb, ugyanakkor fizikailag megterhelőbb útvonalat választott a Gondogoro-hágón keresztül, vagyis az elmúlt napokban már 5600 méteres magasságig jutott. Mindez jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy hatékonyabban és gyorsabban akklimatizálódjon.

Varga Csaba célja, hogy a Kalifa Alpin Csapat által képviselt "tiszta mászással", vagyis pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül, az alaptábori érkezést követően minél gyorsabban, az időjárás függvényében akár 2-3 hét alatt érjen fel a 8080 méteres Hidden Peak csúcsára.

Bíró Dániel felhívta a figyelmet arra, hogy a gyorsaság stratégiai döntés az erdélyi magyar hegymászó részéről. A jó akklimatizáció és a gyorsaság kulcsfontosságú a nyolcezres hegyeken, hiszen az utóbbi években szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a térség nyolcezresein egyre rövidebbek a csúcstámadásra alkalmas úgynevezett időjárási ablakok, egyre szélsőségesebb az időjárás. A kedvező mászóidőt azok az alpinisták tudják kihasználni, akik megfelelően akklimatizálódtak és képesek gyorsan mozogni a hegyen.

Amennyiben sikerrel jár, a Hidden Peak lesz Varga Csaba negyedik 8 ezres meghódított csúcsa. Első nyolcezres sikerét 2013-ban aratta a 8035 méter magas Gasherbrum II. megmászásával. Ezt további 2 nyolcezres siker követte: 2014-ben a 8051 méter magas Broad Peak, 2017-ben pedig a 8163 méteres Manaszlu.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.