Siker

Vívó Eb - Történelmi ezüstérmet nyert a női kardcsapat

Története legnagyobb sikerét érte el a magyar női kardválogatott.

2019.06.20 20:06ma.hu

Ezüstérmet nyert a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású kardcsapat csütörtökön a düsseldorfi Európa-bajnokságon.

A magyarok reggel a fehéroroszok ellen nyertek, majd a negyeddöntőben az egy éve ezüstérmes ukránok, az elődöntőben pedig a tavaly világbajnok franciák ellen arattak bravúros győzelmet. Utóbbi mérkőzésük kora délután véget ért, így az esti döntőig nagyon hosszú, ötórás szünet következett. Ez idő alatt a többi párharc zajlott női kardban és férfi tőrben. A magyar csapat tagjai visszamentek a csarnoktól kétszáz méterre lévő szállodába, majd a finálé előtt bő két órával tértek vissza a vívóterembe.

A nap utolsó mérkőzésén a világranglistán második, címvédő oroszokkal szemben léptek pástra, és ezúttal már nem borult a papírforma. Az ellenfél, melyben két riói olimpiai bajnok is volt, fokozatosan húzott el, jó darabig minden asszót megnyert néhány tussal, így a hatodik párharcra már tíz fölé nőtt a különbség. Az egyetlen győzelmet Márton aratta, aki a nyolcadik párban 7-5-re verte Szofija Velikaját. Magyar oldalon is voltak szép tusok, de az oroszok határozottabban vívtak és magabiztosan nyertek.

A második hely kiharcolása ugyanakkor nagy siker a női kardozóknak, és sokat is ér az olimpiai kvalifikációs menetelésben.

Katona Renáta az MTI-nek elmondta, hogy a fehéroroszok elleni, első mérkőzéstől tartottak, mert a nyolc közé kerülés mindig nehéz. Az ukránok elleni negyeddöntőre rátérve megemlítette, hogy velük mindig szoros mérkőzéseket vívnak, a 7-1-es asszójáról pedig, melyet a nyolcadik párban nyert meg, annyit jegyzett meg, Komascsukkal mindig szorosakat vív és érzi a stílusát.

"Úgy voltam vele, hogy meg tudom fordítani a mérkőzést, és bíztam abban, hogy Liza majd jól fejezi be" - tette hozzá.

"Őszintén szólva nagyon tartottam Harlantól, de az asszó végére megéreztem a vívását. Szerencsére 44-44-nél is pontosan tudtam, mit fog csinálni, hogy védeni akar, és ezért támadtam meg" - árulta el Pusztai Liza az ukránok elleni egytusos siker titkát.

Az egész napot illetően úgy fogalmazott: "Nagyon jól éreztem magam, élveztem a vívást, még a nehéz, befejező asszókat is".

Gárdos Gábor, a női kardozók vezetőedzője azzal érzékeltette, hogy mit jelent az ezüstérem megszerzése, hogy emlékeztetett rá: ebben a szezonban egy ötödik és egy második helyük volt, azóta a legjobb nyolc közé se kerültek.

"A mai nap úgy kezdődött, hogy egy erős fehérorosz csapattal álltunk szemben, ők megizzasztottak bennünket, de a nap folyamán mindenki a döntőig hozzátett az egészhez valami nagyon fontosat. Úgyhogy ez a csapat most tényleg csapatként működött, aminek nagyon örülök."

Elmondta, hogy a franciákat ez előtt még nem verték meg, az ukránokat és az oroszokat már igen, de "szörnyű szoros" a mezőny.

"Ez az orosz csapat azért nagyon erős, ide egy kicsit több szerencse kell" - utalt az elvesztett döntőre.

"Ez egy fejlődőképes csapat és azok a lányok is, akik most nem voltak itt, együtt készülnek velünk - nyolc-tíz lányról beszélhetünk -, ők mind benne vannak ebben az eredményben, és az ő támogatásukkal fogunk mi fejlődni" - tette hozzá.

Magyar női kardcsapat Európa-bajnokságon ezt megelőzően 2002-ben nyert érmet, akkor is ezüstöt, amikor Moszkvában ugyancsak az oroszoktól kapott ki a döntőben. Legutóbb dobogós helyezetést világversenyen a 2005-ös, lipcsei vb-n harcolt ki, melyen harmadik lett.

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország-Fehéroroszország 45-40
negyeddöntő:
Franciaország-Lengyelország 45-34
Magyarország-Ukrajna 45-44
Olaszország-Azerbajdzsán 45-42
Oroszország-Németország 45-34
elődöntő:
Magyarország-Franciaország 45-40
Oroszország-Olaszország 45-39
a 3. helyért:
Franciaország-Olaszország 45-42
döntő:
Oroszország-Magyarország 45-34

Végeredmény:
női kard csapat, Európa-bajnok:
Oroszország (Olga Nyikityina, Szofija Velikaja, Jana Jegorjan, Szofija Pozdnyakova)
2. Magyarország (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca) 3. Franciaország (Manon Brunet, Caroline Queroli, Cecilia Berder, Charlotte Lembach)

Címlapfotó: Pusztai Liza (b) és a magyar női kardcsapat tagjai örülnek, miután győztek Ukrajna ellen a vívó-Európa-bajnokság női kard csapatversenyén a legjobb 8 között Düsseldorfban 2019. június 20-án. MTI/Illyés Tibor

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.