Labdarúgó NB I

Csaknem 10 ezren ünnepelték vasárnap este az FTC bajnoki címét

Csaknem 10 ezer szurkolóval közösen ünnepelte meg vasárnap este Budapesten a Ferencváros labdarúgócsapata, hogy a klub fennállásának 120. évfordulóján megnyerte a zöld-fehérek történetének 30. bajnoki címét.

2019.05.20 22:30ma.hu

Orosz Pál, a FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a Budapest Parkban megtartott esemény 16 órakor kezdődött és az éjszakába nyúlóan ért véget, az ünneplő tömeget pedig még az sem zavarta meg, hogy késő este eleredt az eső.

"Nagyon fontos volt a számunkra, hogy a szurkolóinkkal együtt ünnepeljük meg a bajnoki címet, hiszen ők is odatették magukat a szezon során, és a nehezebb periódusokban sokat segítettek a csapatnak" - jelentette ki Orosz Pál, hozzátéve, hogy ehhez hasonló méretű bajnoki ünneplést csak a Ferencváros tud rendezni, mivel a magyar lakosság nagyjából 20 százaléka a zöld-fehéreknek drukkol.

A vezérigazgató elmondása szerint a rendezvényen számos aktivitással várták a szurkolókat, a csapat idénybeli utolsó meccsét közösen nézték óriáskivetítőn, de a bajnoki címhez vezető út mérkőzéseit, illetve korábbi találkozókat is megtekinthettek felvételről. Az ünneplésen részt vettek az FTC legendás játékosai is, valamint színpadi beszélgetésekre is sor került, mielőtt a csapat megérkezett a helyszínre a Puskás Akadémia ellen 1-1-es döntetlennel zárult szezonzáró összecsapásáról.

A Fradi-fiesztán Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, valamint Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja adta át a kupát és az érmeket a játékosoknak és a szakmai stáb tagjainak. Az ünneplés után 22 órától dj-k szórakoztatták az érdeklődő tömeget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.