Úszás

Úszó ob - Milák győzött, Hosszú Katinkát ketten is megelőzték

Milák Kristóf mögött Kenderesi Tamás lett a második a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság szerdai slágerszámában, férfi 200 méter pillangón, így ő indulhat nyáron a dél-koreai Kvangdzsuban rendezendő világbajnokságon.

2019.03.27 19:54ma.hu
hirdetés

Ebben a számban négy magyar is A szinttel rendelkezett, az Európa-bajnok Miláké és az olimpiai bronzérmes Kenderesié volt az első két legjobb idő, utóbbi glasgow-i eredményét próbálta felülmúlni Biczó Bence és Cseh László a vb-indulásért.

A 19 éves Milák már az első hossz után kiemelkedett a mezőnyből, őt Kenderesi követte, a másik hat úszó jócskán lemaradva fordult és a táv előrehaladtával a különbség csak nőtt. Mivel a honvédos úszó tempóját végigbírta pécsi riválisa, sőt, a végén meg is közelítette, így a harmadik Biczónak és a negyedik Csehnek esélye sem volt. Kenderesi viszont 1:53.42 perccel új egyéni csúcsot úszott, amivel mindössze 23 századdal kapott ki Miláktól.

"Már délelőtt megpróbáltam megúszni a kitűzött 1:53.9 percet, de nem sikerült és így erőm se maradt a döntőre. De amit Kenderesi úszott, azt sehogy nem tudtam volna elérni, de húszévesen se voltam ilyenre képes márciusban" - mondta csalódottan a szám 2015-ös világbajnoka, a 33 éves Cseh László, aki némi éllel úgy fogalmazott, a tokiói csapattagsághoz lehet világcsúcsra lesz szükség.

Ami a nyitónap nagy meglepetése, hogy Hosszú Katinka csupán harmadik lett 200 méter pillangón az Európa-bajnok Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána mögött, ráadásul utóbbi jobb időt ért el, mint amivel a szám háromszoros vb-bronzérmese rendelkezett a kvalifikációs időszakban, ez pedig azt jelenti, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem indulhat ebben a számban a vb-n.

Mindkét szám érmesei olimpiai A szintet úsztak, Cseh Lászlónak csak a délelőtti teljesítménye érte ezt.

"Ez végre egy komoly úszás volt" - értékelt röviden Szilágyi.

Hosszú Katinka viszont szomorú volt, mert mint mondta, fáradtan versenyzett és azért sajnálja különösen, hogy nem indulhat ebben a számban a vb-n, mert egyre jobban megkedvelte a 200 méter pillangót.

Szerdán az egyik legjobb idő Szilágyi Csabához fűződik, aki gyorsabbnak bizonyult 100 méter mellen Gyurta Dániel 2012-es országos csúcsánál. A szerb színeket képviselő, de magyar állampolgársággal is rendelkező hódmezővásárhelyi sportoló hatalmas fölénnyel, 59.40 másodperces eredménnyel diadalmaskodott, ez pedig 13 századdal jobb, mint a már visszavonult mellúszó rekordja volt. A nők hasonló versenyében Békési Eszter hatalmas egyéni csúccsal - több mint egy másodpercet javított eddigi legjobbján - csapott elsőként a célba, de így is az ezúttal ezüstérmes Sztankovics Annáé maradt a legjobb idő a vb kvalifikációs időszakában.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna a papírformát igazolva hatalmas fölénnyel győzött 800 méter gyorson, ideje neki nem a vb-szereplést illetően volt fontos, mivel vb-szinttel már rendelkezett, viszont 8:28.19 perccel az olimpiai A szintnél több mint öt másodperccel volt gyorsabb. A férfiak leghosszabb, 1500 méteres versenyében szoros küzdelemben Kalmár Ákos megvédte címét Gyurta Gergely előtt, de mindketten megúszták a vb-szintet.

A férfi és a női sprintszámban, azaz 50 méter gyorson mindkét nemnél címvédés született Lobanovszkij Maxim és Senánszky Petra révén, előbbi egyúttal 21.79 másodperccel teljesítette az ötkarikás induláshoz szükséges időt. A férfiaknál a második Németh Nándor nagy egyéni csúccsal éppen elérte a 22.18 másodperces vb-szintet, a BVSC 19 éves tehetsége 37 századot faragott eddigi legjobbjából.

A 100 méteres hátúszásban - Milák és a címvédő Bernek Péter hiányában - Balog Gábor győzött, míg a nőknél Burián Katalin volt a leggyorsabb.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.