Kézilabda

Nora Mörk 411 nap után ismét mérkőzést játszott

Nora Mörk, a Bajnokok Ligája-címvédő Győr norvég kézilabdázója felépült súlyos térdsérüléséből, és pénteken, több mint egy év kihagyás után visszatért a pályára.

2019.03.22 23:30ma.hu

Az Aftenposten című norvég napilap beszámolója szerint a világ- és háromszoros Európa-bajnok jobbátlövő pénteken a norvég B válogatott színeiben szerepelt a Fredrikstad BK elleni barátságos mérkőzésen, büntetőből két gólt szerzett, és néhány támadásban is részt vett.

Mörk térdszalagja tavaly február 5-én a győriek Nyköbing FH elleni Bajnokok Ligája-meccsén szakadt el, és mivel elsiette a visszatérést, októberben ismét - immár nyolcadik alkalommal - meg kellett operálni a térdét.

A norvég szövetség korábban nem hozta nyilvánosságra, hogy Mörk a pénteki találkozón tér vissza a pályára, de Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány elmondása szerint a 27 éves kézilabdázó egy ideje már teljes értékű edzésmunkát végez, és körülbelül két hete ismét készen áll meccsenként 10-15 percnyi játékra.

Wenche Stensrud erőnléti edző elmondta, hogy a 2016-os olimpia és a 2017-es világbajnokság gólkirálynőjét szerda óta tesztelik a válogatottnál, és vasárnap tér vissza Győrbe.

A Győri Audi ETO KC február végén jelentette be, hogy a háromszoros BL-győztes átlövő az idény végén távozik, és a CSM Bucurestihez igazol, mert nem volt hajlandó állapotfelmérő tesztnek alávetni magát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.