Sport
Nem tetszett neki a bíró döntése, pisztollyal rontott a pályára a görög klubtulajdonos
Letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin. A sportminiszter válaszul felfüggesztette a bajnokságot.
2018.03.12 13:27MTIA georgiai születésű, dúsgazdag vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jorgosz Kominosz játékvezető 0-0-ás állásnál nem adta meg a PAOK gólját les miatt. A tévéfelvételek szerint Szavvidisz testőreitől kísérve berontott a pályára, és megindult a bíró felé, az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő. A PAOK igazgatója, a szlovák Lubos Michel - aki korábban maga is elismert játékvezető volt - állítólag azt mondta Kominosznak, hogy "vége van".
A bíró és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd Kominosz két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.
Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter hétfőn bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot: "Addig nem folytatódnak a küzdelmek, amíg nem tisztázzuk a helyzetet úgy, ahogy mindenkinek megfelel" - tette hozzá a miniszter.
A PAOK stadionjában előzőleg február 25-én tört ki botrány, amikor egy hazai szurkoló a kezdés előtt egy papírtekerccsel fejbe dobta Oscar Garciát, az Olimpiakosz edzőjét. A tettest másnap őrizetbe vették, a meccset nem játszották le, és 3-0-ás megállapított eredménnyel az Olimpiakosz kapta meg a három pontot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06