Mount Everest
Klein Dávid a halálzóna felé tart
Ha minden jól megy, péntekre virradóra eléri a csúcsot. Ő lehet az első magyar, aki oxigénpalack nélkül, egyedül mássza meg a világ legmagasabb hegyét.
2017.05.25 11:15ma.huA Magyar Everest Expedíció 2017 két mászója kedden elérte a 6500 méteren lévő kettes tábort. Sajnos, Suhajda Szilárd éjszaka rosszul lett és végül úgy döntött, hogy visszafordul.
Klein Dávid ezért egyedül folytatta az útját, és szerdán elérte a 7200 méteres magasságban lévő hármas tábort. A csütörtöki napra kitűzött cél, hogy feljusson a Déli-nyergen, 8000 méter magasságban létesített négyes táborban felállított sátrához.
Ez a tábor már a halálzónában van, ahol a normál, tengerszinten élő ember számára megszokott oxigénmennyiségnek csak a negyede áll a mászó rendelkezésére.
Éppen ezért sokáig nem is időzhet ott. Ha minden jól megy, pár óra pihenés után már késő este továbbindul, és ha az időjárás, a jó szerencse és az ereje, lelki kitartása is úgy akarja, péntekre virradóra első magyarként oxigénpalack használata nélkül jut fel a föld legmagasabb pontjára.
"A Déli-nyeregig az utat a következő szakaszokra lehet osztani: hosszú havas emelkedő, majd hosszú, havas (unalmas) traverz a Sárga-padokig, maga a Sárga-pad, ami egy izgalmas, meredekebb és sziklás haránt menet, majd újabb (kicsivel rövidebb, de semmivel sem kevésbé unalmas) havas ferde traverz következik a Genfi-sarkantyú nevű fekete, sziklás bástyáig. Maga a Genfi-sarkantyú lélegzetelállító, a kiszállás olyan, mintha a kék égbe másznánk bele: látszik odafent egy oromfal, három meredek utolsó lépés, majd felette Semmi. Ott lehet a Déli-nyereg" - írta Dávid a naplójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
- 16:16 Lázár János: a dél-alföldi régió fejlesztése kiemelt feladat
- 15:15 Ovádi Péter: megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat az állatvédő civil szervezetek részére
- 14:06 Beismerte bűnösségét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06