Sport

Hatalmas csatában Federer nyerte a legendák összecsapását Melbourne-ben

A svájci a 18. Grand Slam tornáját nyerte. Utoljára öt évvel ezelőtt Wimbledonban tudott győzni.

2017.01.29 18:14ma.hu
Fotó: AFP

Hatalmas csatában Roger Federer nyerte az Australian Open döntőjét Rafael Nadallal szemben. A svájci öt szettben 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3-ra verte spanyol riválisát, és ezzel 35 évesen élete 18. Grand Slam döntőjén diadalmaskodott, ami abszolút rekordnak számít.

Már önmagában az is hatalmas meglepetésnek számított, hogy összejött a Federer-Nadal álomdöntő. A torna előtt a fél évet kihagyó Federer a 17., a tavaly folyamatosan sérülésekkel küzdő Nadal pedig a 9. helyen állt a világranglistán. Az 1968 óta tartó "Open-érában" mindössze ötödször fordult elő, hogy két 30 éves vagy annál idősebb játékos csapott össze a döntőben.

Federer és Nadal összesen kilenc Grand Slam-döntőt vívott egymás ellen: Nadal hatszor, Federer pedig háromszor győzött. Utolsó egymás elleni meccsüket 2015 októberében Bázelben a svájci nyerte.

A két legendás teniszezőnek nem volt könnyű útja a Melbourne-i döntőig. Mindketten két-két ötszettes mérkőzést játszottak, és bár Nadal az elődöntőben majdnem öt órán keresztül küzdött, előzetesen őt tartották esélyesebbnek a győzelemre.

Az első játszmában Federer volt hatékonyabb, ha sikerültek a szervái, Nadal nem nagyon tudott pontokat nyerni ellene. A spanyol ugyan nem kezdett rosszul, de nem tudott olyan erőteljesen és meggyőzően játszani, mint a Grigor Dimitrov elleni elődöntőben.

A második játszmában már Nadal játszott jobban. A spanyol végre a saját játékát tudta játszani, így az első szetthez képest sokat hibázó Federernek esélye sem volt, hogy igazán megszorongassa.

A harmadik szett meglepően fordulatosan alakult. Federernek 40:0-ról három bréklabdát is hárítania kellett - végül mindegyiket ásszal semlegesítette a több mint tíz perc hosszúra nyúló gémben. Ezután már nagyon felszabadultan játszott: nagyon jól működtek a fonákjai is, így kétszer is el tudta venni Nadal adogatását.

A negyedik szett elejére elfogyott a svájci lendülete. Jöttek újra a hibák, minek köszönhetően a passzív, de a helyzeteket jól kihasználó spanyol előnybe került. Nadal remekül szervált a saját adogatásainál, és az utolsó két szervagémjét már semmire nyerte.

A döntő játszma előtt Federer ápolást kért. Nem indult neki jól az ötödik szett, nagyszerű nyerőket ütő ellenfele azonnal brékelőnybe került, majd három bréklabdát hárítva bizonyította, mennyire erős fejben a nehéz pillanatokban. Igen ám, csakhogy ezután a svájci is új erőre kapott: felszabadultan játszva egyre könnyebben hozta az adogatásait, és folyamatosan nyomás alatt tudta tartani a spanyolt. Végül egyenlített, majd egészen elképesztő labdamenetek végén elvette Nadal adogatását. És így a gőzelem kapujába került. Nem volt könnyű lezárnia a meccset: a spanyol kétszer is majdnem brékelte hatodik játszmában, de végül sikerült neki, majd két jó szervát előhúzva, utolsóként egy challange-dzsel visszanézett tenyeressel megnyerte 18. Grand Slamjét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.