Oxigénpalack nélkül a csúcsra

Jövő március végén indul a Magyar Everest Expedíció

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók első magyarként oxigénpalack nélkül próbálják majd megmászni a Mount Everest 8848 méteres csúcsát.

2016.11.10 17:08MTI

Jövő március végén indul a Magyar Everest Expedíció, amelynek során Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók első magyarként oxigénpalack nélkül próbálják megmászni a Mount Everest 8848 méteres csúcsát.

A Csomolungma a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcs közül a legmagasabb - hangsúlyozta Stefano Favaro, a 2017-es Magyar Everest Expedíció menedzsere a csütörtökön Budapesten tartott kötetlen beszélgetésen, hozzátéve, hogy az extrém körülmények között a csúcs megmászása nagy fizikai és lelki megpróbáltatást jelent a hegymászóknak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók célja, hogy a csúcs megmászását tisztán, oxigénpalack nélkül hajtsák végre. A Csomolungmát eddig mintegy négyezerszer mászták meg, és a csúcsot elért hegymászóknak csupán a 2,6 százaléka, nagyjából 170 ember teljesítette azt oxigénpalack nélkül.

Emlékeztetett arra, hogy Klein Dávid már többször megpróbálta oxigénpalack nélkül megmászni az Everestet, 2014-ben majdnem el is érte a legmagasabb pontot. A befejezetlen expedíció során az Everest északi oldalán 8700 méterig jutott.

A Csomolungma északi oldala (Fotó: Wikipédia/LucaG)

Mint rámutatott, környezettudatos expedíciót szerveznek: amellett, hogy a résztvevők odafigyelnek arra, hogy ne hagyjanak szemetet maguk után, szél- és napenergiát használnak majd az alaptáborban, amelyet 5344 méteren helyeznek el. A csúcstámadás várhatóan április közepén kezdődik és nagyjából 20-25 napot vesz igénybe - tette hozzá.

Stefano Favaro kiemelte, hogy az expedícióra közismert személyiségek is elkísérik a két hegymászót, köztük Száraz Dénes színész és Vastag Csaba énekes. Nekik a helyszínen túrákat szerveznek - mondta, hozzátéve, hogy dokumentumfilmet is fogatnak az expedícióról, és jövőre várhatóan elkészül Klein Dávid első könyve is.

Megjegyezte, hogy felkészülési tréningként a Magas-Tátrába és a Pilisbe is szerveznek túrákat, amelyekhez bárki csatlakozhat.

Klein Dávid a magyar expedíciós hegymászás eddigi eredményeit összegezve elmondta, hogy a 14, nyolcezer méter feletti hegycsúcsból a magyarok eddig tizenkettőt másztak meg, nem jutott még fel magyar hegymászó a K2-re és a Sisapangmára, de az Everestre sem oxigénpalack nélkül.

"Nekem nagyon hosszú és komplikált a kapcsolatom a Mount Everesttel: voltak nagyon szép élményeim, voltak felejthető és voltak tragikus pillanataim is ezen a hegyen" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy eddig csak Várkonyi László és ő próbálkoztak ilyen sokszor az Everest palack nélküli megmászásával. Várkonyi László, aki nemcsak a hegymászótársa, hanem a barátja is volt Klein Dávidnak, 2010-ben egy tragikus baleset során életét vesztette a Himalájában.

"Utána nehezen nyitottam másik hegymászótárs felé, és sokáig nem akadt expedíciós partnerem" - hangsúlyozta, hozzátéve: nagyon örül annak, hogy Suhajda Szilárddal próbálhatja meg ismét a Csomolungma meghódítását.

Suhajda Szilárd emlékeztetett arra, hogy az idei évben Klein Dáviddal arra vállalkoztak, hogy megmásszák a Föld legveszélyesebb és második legmagasabb hegycsúcsának számító 8611 méter magas K2-t oxigénpalack nélkül.

"Ez az expedíció nagyon összekovácsolt minket, és kialakult egy közös tervezés és ez a nagy terv is, hogy megmásszuk a Mount Everestet oxigénpalack nélkül" - hangsúlyozta, hozzátéve hogy az előttük álló néhány hónapban intenzív időszak következik annak érdekében, hogy sikeres legyen a vállalkozásuk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.