NHL

A Minnesota Wild leigazolta Vay Ádámot - döbbenetes a Debreceni Hoki Klub reakciója

A 196 centiméter magas kapus a világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, Kanada, Finnország és az Egyesült Államok ellen is remekelt, a lövések 91,1 százalékát hatástalanította.

2016.05.18 21:50MTI
DHK

Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Minnesota Wild leigazolta Vay Ádámot. A St. Paul-i klub szerdán a honlapján közölte, hogy kétéves szerződést kötött a 22 esztendős válogatott kapussal.

Mivel a magyar kapus nem az amatőröknek rendezett választáson (drafton) kelt el, ezért úgynevezett szabadügynökként került az NHL-es klubhoz. A szerződést az újoncokra vonatkozó feltételekkel kötötték, azaz a Minnesota tartalékcsapatához is kerülhet.

Vay Ádám az MTI-nek elmondta: a vb alatt keresték meg őt és menedzserét e-mailen a Minnesota illetékesei, és az ügyeket már a menedzser intézte.

"Egyelőre annyit tudok, hogy júliusban már ki kell mennem edzőtáborba a csapathoz, ott tartanak a fiataloknak felmérőket, edzéseket és talán mérkőzéseket is. Keményen kell tovább dolgoznom, most jön csak az igazi kihívás" - mondta Frankfurtból, ahol a Szentpétervárról hazatérő válogatott este az átszállásra várt.

A 196 centiméter magas kapus a világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet, Kanada, Finnország és az Egyesült Államok ellen is remekelt, a lövések 91,1 százalékát hatástalanította.

Vay az előző idényben, a Mol Ligában a Debrecenben játszott, és a szezon legjobbjának választották. Ezt megelőzően szerepelt már a tengerentúlon, az Egyesült Államokban, ahol a nyugati államok hokiligájában (WSHL) érdekelt El Paso Rhinosban két szezont húzott le.

Magyar játékos még sosem játszott az NHL-ben. Szuper Levente a Calgary Flames cserepadjáig jutott, míg Vas János a Dallas Stars tartalékjai között szerepelhetett. Gröschl Tamás játékjogát 1999-ben lefoglalta az Edmonton Oilers, ám végül nem kötött vele szerződést.

A Debreceni Hoki Klub hivatalos közleménye

A mai napon délután játékosunk, Vay Ádám telefonon jelezte a Debreceni Hoki Klub elnökének, Mocsári Attilának, hogy az NHL-ben, a Minnesota Wild csapatánál kívánja folytatni sportpályafutását. Vay Ádámnak az egyesületünkkel létrejött szerződése lehetővé teszi, hogy külföldi ligába igazoljon. Ennél is fontosabb érv azonban, hogy hozzájárulásunk révén is támogatni akarjuk szakmai fejlődését, emellett egyesületünk számára is komoly értékmérő, hogy egyik játékosunk aktív részese lesz a világ legerősebb bajnokságának. További sok sikert kívánunk Ádámnak a sportban és a magánéletben egyaránt, bízunk abban, hogy kiváló kapusteljesítmények sorával öregbíti majd a magyar és a debreceni hoki hírnevét a tengerentúlon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.