Labdarúgás
MLSZ - Május 3-án közgyűlés, átalakulnak az utánpótlás-bajnokságok
Az elnökség döntése értelmében a közgyűlés az európai szövetség (UEFA) budapesti kongresszusa után három nappal, Telkiben lesz.
2016.04.05 20:38MTIA Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége május 3-ára tűzte ki évi rendes közgyűlése időpontját keddi ülésén, amelyen átalakította az utánpótlás-bajnokságok lebonyolítási rendjét és tárgyalt a szakemberképzés eredményeiről is.
Az mlsz.hu beszámolója szerint az új rendszerben az U16-ostól az U19-es korosztályig csak a legjobb nyolc akadémia küzd majd egymással. A végelszámolásnál csak az U16-osok és az U17-esek eredményei számítanak, mert az a cél, hogy a legidősebbeknél a tehetségek a nagycsapatokba kerüljenek.
Az elnökség döntése értelmében a közgyűlés az európai szövetség (UEFA) budapesti kongresszusa után három nappal, Telkiben lesz.
A testület kedden meghallgatta a labdarúgásban dolgozó sportszakemberek felkészültségének fejlesztéséért felelős képzési igazgatóság beszámolóját is.
A korábbi évek stratégiai fejlesztéséhez kapcsolódóan egyre szélesebb területen és egyre több helyen képzik a labdarúgásban dolgozókat a gyors felzárkózás érdekében - olvasható az mlsz.hu-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06