Autósport

Megújult a Selyemút-rali, Szalay Balázsék is indulnak

Megújult a Selyemút-rali, amely az idén nyáron Oroszországból rajtol és Kazahsztánt érintve Kínában ér véget. A versenyen részt vesz Szalay Balázs és Bunkoczi László, az Opel Dakar Team terepralis párosa is.

2016.03.24 14:02MTI

A viadal csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Frédéric Lequien versenyigazgató-helyettes azt mondta, a rali két év szünet után, megújulva tér vissza a versenynaptárba. A 6. Selyemút-rali a Vörös térről indul, a cél pedig Pekingben lesz.

"Tizenöt nap alatt 10 ezer kilométert, ebből nagyjából 4400-4500 kilométer gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek" - jelentette be Lequien, s hozzátette, a 15 etapon változatos terepviszonyokkal, s szinte mindenféle úttípussal találkoznak majd a versenyzők.

"A hatodik Selyemút-rali logója is változott, feltűnt rajta a fehér tigris, amely mind Oroszországot, mind Kínát jellemzi, sőt, az utóbbi országban szent állatnak is tekintik" - mondta Lequien.

A Selyemút-rali nevezési határideje június 1., az ünnepélyes rajtceremónia július 8-án lesz a moszkvai Vörös téren. Elhangzott, hogy a viadal ideje alatt a szervizcsapatok 8600 kilométert tesznek meg, a cél július 24-én lesz Pekingben.

Az Opel Dakar Team képviseletében Németh Ottó csapatvezető jelentette be, hogy a verseny régiós vezetőjeként is dolgozó Szalay, valamint navigátora rajthoz áll a viadalon. Rajtuk kívül kamionnal Kovács Miklós és Fazekas Károly képviseli majd a magyar színeket a versenyen.

A sajtótájékoztatón részt vett Luc Alphand világbajnoki bronzérmes alpesi síző, Dakar-rali győztes autóversenyző, aki maga is rajthoz áll majd a Selyemút-ralin, sőt ő lesz az oroszországi szakaszokon a versenyzői összekötő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.