100 interjú, még sosem látott képek
Ahogy tőlünk telt - riportkönyv a magyar kajak-kenu 75 évéről
- Bemutatták pénteken a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) gondozásában megjelent, Ahogy tőlünk telt című könyvet, amely több mint 400 oldalon, közel 100 interjún és korábban még soha nem látott archív fényképeken keresztül mutatja be a sportág 75 évét a kezdetektől napjainkig.
2015.12.12 00:30MTIA kiadványban megelevenedik a sportág elmúlt hét és fél évtizedes krónikája, valamint megszólalnak benne azok a legendás sportolók, edzők és sportvezetők, akik Magyarország egyik legeredményesebb sportágává tették a kajak-kenut.
Közülük többen is ott voltak a pénteki bemutatón, így Bonn Ottó, Csabai Edvin, Dónusz Éva, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Hesz Mihály, Kőbán Rita, Storcz Botond, Szabó Gabriella, Szabó Szilvia, Tatai Tibor és Wichmann Tamás, akik néhány mondatban visszaemlékeztek a kezdetekre, illetve a távoli és közelmúltra.
Baráth Etele, az MKKSZ elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: egy sportág történetét a benne élő versenyzők és edzők írják, s ez most, ebben a könyvben szó szerint megvalósult.
"Nagyszerű visszatekintés ez az elmúlt 75 évre" - mondta. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség jövő nyáron ünnepli majd fennállásának 75. évfordulóját, a könyv az ebből az alkalomból sorra kerülő ünnepségsorozat első állomása.
A kötetet a Horváth Péter, Lipiczky Ágnes, Pápay Eszter szerzőtrió jegyzi, közülük Lipiczky Ágnes megjegyezte: reméli, hogy a történeti visszatekintéseken és az interjúkon keresztül mindent meg tudtak mutatni a sportágról.
"A beszélgetések során mi is életre szóló élményekkel gazdagodtunk, rengeteg hasznos tanácsot kaptunk. És őszinteséget az interjúalanyoktól, ami nagyon sokat jelentett" - mondta, hangsúlyozva, hogy a könyvet ugyan ők hárman írták, de rajtuk kívül még nagyon sokan hozzátettek, dolgoztak rajta.
Az Ahogy tőlünk telt című könyv 5900 forintba kerül és a Libri bolthálózata mellett az MKKSZ-ben is kapható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06