Eltáncolt
FIFA - Visszalépett az elnökválasztástól az eltiltott dél-koreai jelölt
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi alelnöke, a dél-koreai Csung Mong Jun bejelentette, hogy visszalép a szervezet elnöki posztjáért zajló versenytől.
2015.10.26 18:45MTIA 63 éves üzletembert a FIFA etikai bizottsága október 8-án hat évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, mert a gyanú szerint nem teljes mértékben működött együtt egy vizsgálatban, és megszegett bizonyos előírásokat a titoktartásra vonatkozóan.
"Az elmúlt másfél évben folyamatosan célpontja voltam a FIFA etikai bizottság úgynevezett nyomozásának, ami zaklatással volt egyenértékű. Ez az üldözés csak erősödött, amikor bejelentettem részvételi szándékomat az elnökválasztáson" - emlékeztetett blogjában Csung Mong Jun. "Miután a sajtó júliusban beszámolt az indulásom tervéről, 15 éves eltiltást kértek ellenem, amit aztán még négy évvel megtoldottak."
A dél-koreai sportvezető úgy fogalmazott: az igazságtalan szankciók és a hétfő éjféli jelölési határidő miatt kénytelen bejelenteni, hogy lemond indulási szándékáról. "Annak ellenére, hogy nem indulhatok a szavazáson, azt hiszem, még mindig képes vagyok segíteni. Szeretem a labdarúgást, és folytatni fogom, amit elkezdtem: nyíltan felszólalok a FIFA problémáival kapcsolatban" - írta Csung Mung Jun.
A nemzetközi szövetség elnökjelöltjeinek sorába eddig a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejket, Jérome Champagne-t, a FIFA korábbi főtitkár-helyettesét, Ali bin al-Husszein jordán herceget, Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletembert, valamint a trinidadi David Nakhidot regisztrálták.
A határidő lezárulta után az ideiglenes választási bizottság ellenőrzi a jelöltek feddhetetlenségét, ezt követően válnak hivatalosan is a február 26-án esedékes voksolás pályázóivá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06