Elkerülhető lett volna a halál?

Akut szív-elégtelenségben halt meg a fiatal orosz hokis

Akut szívelégtelenségben halt meg Alekszej Cserepanov, 19 éves orosz jégkorongos - a boncolást végző törvényszéki orvosszakértő szerint.

2008.10.15 12:25MTI

Szvetlana Proszkurjakova elmondta: a sportoló hétfő esti halálát kardiomiopátia, a szívizom nem gyulladásos eredetű, gyakorlatilag tünetmentesen zajló, főleg a szív pumpafunkciójának gyengüléséhez vezető megbetegedése okozta.

A szakértő hozzátette: ilyen betegség esetén a kivizsgálásnál sem figyelmezteti meglétére az orvosokat semmi. A megbetegedéshez elegendő lehet, ha a sportoló erősen, keményen edz, vagy nagy iramú mérkőzésen vesz részt.

A moszkvai terület egészségügyi minisztere azt mondta még kedden, hogy az Avantgard Omszkot erősítő Cserepanov szíve erősen megnagyobbodott, ám ez nem feltétlenül mond ellent a kórboncnok állításának.

A klub illetékes orvosai szerint viszont a tehetséges hokis egészséges volt. Cserepanov a Moszkva melletti Csehovban, hétfőn este a helyi Vityaz elleni profiligás (KHL) bajnokin, a mérkőzés vége előtt három perccel összeütközött egyik csapattársával, elvonszolta magát a cserepadig és ott elvesztette eszméletét.

A csarnok és a két csapat orvosai próbáltak segíteni, de hiába. Ők nem rendelkeztek defibrillátorral, s a szemtanúk szerint a helyszínre érkező mentőben sem volt ilyen, de ezt a mentősök cáfolják. A kocsi felszereléséhez hozzá tartozik a defibrillátor, s volt is benne ilyen, de az orvos rögtön konstatálta a klinikai halál beálltát.

A mentősök azonban beismerték: könnyen lehet, hogy ha lett volna ügyeletes mentőautó a helyszínen, és a fiatal sportoló előbb kerül a reanimációs orvosokhoz, még újra tudták volna éleszteni. Noha a liga szabályzata előírja, hogy a mérkőzések idején reanimációs mentőautónak kell a helyszínen szolgálatot teljesíteni, a csarnoknál nem volt ilyen.

A mentők szerint azért, mert a létesítmény még új, s még nem kötöttek megfelelő szerződést, a csarnok vezetése szerint volt ugyan kocsi, de azt egy sürgős eset miatt ideiglenesen elhívták.

A Komszomolszkaja Pravda beszámolója szerint az alig három percre lévő mentőállomástól kértek segítséget, de onnan a mentők helyi központjába kapcsolták a hívást azzal, hogy az állomáson nincs szabad jármű, s az ilyen esetekben a központ illetékes.

Onnan a hívást követően mintegy 20 perc múlva érkezett meg a reanimációs mentő. A szerdai moszkvai lapok egyes forrásokra hivatkozva azt írták, Cserepanovot a kórházban több mint egy órán át próbálták újraéleszteni, de minden hiábavalónak bizonyult.

Más források szerint azonban a hokis - akinek a szívét már a jégcsarnokban többször működésbe hozták, s mindig újra leállt - a kórházba érkezéskor már halott volt. A csapat követte a mentőt, majd a kórházból együttesen a templomba ment imádkozni a csatáráért: ott érte a játékosokat a halálhír. Az omszki repülőtéren sok zokogó rajongó kezében égő gyertyával fogadta Cserepanov kedden hazaszállított holttestét.

A temetés szerdán, helyi idő szerint 14 órakor Omszkban lesz. A sportolót a 2006/07-es idényben az orosz ligában a legjobb újoncnak választották, s elsőévesként mind a gólok (18), mind pedig a pontok (29) tekintetében rekordot döntött. A kimagasló tehetségnek tekintett Cserepanov tengerentúli játékjogát 2007-ben az előkelő 17. helyen foglalta le a New York Rangers.

Nemrég úgy nyilatkozott a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak: még korai számára a tengerentúlra menni, otthon is sok tanulnivalója van. Amíg nem készült fel száz százalékosan, nem megy Amerikába - mondta. Ezen kívül sokszor beszélt arról, hogy példaképe a világklasszis cseh Jaromir Jagr, s vele szeretne játszani.

Ez a vágya teljesült az Avangard Omszknál, többek között a végzetes mérkőzésen is egy támadósorban szerepelt vele.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.