Mi tényleg sok pénzt adunk...

Világviszonylatban is élvonalban a magyar olimpiai jutalmak

A pekingi olimpia után vita kerekedett a legjobbak premizálásáról, többek között az aranyérmes Vajda Attila és Sári Nándor edző is sérelmezte az elosztást, pedig a magyar olimpikonok állami jutalmazása a nemzetközi összehasonlításban az élvonalba sorolható.

2008.10.14 18:40MTI

Az augusztusi ötkarikás játékokon a magyar bajnokok közül Kovács Katalin érdemelte ki a legtöbb pénzt, ezüstérmével és negyedik helyezésével együtt összesen 39,2 millió forintot kapott. A csúcskereső a háromszoros ezüstérmes Cseh László volt 54 millióval.

Az egyéni aranyéremért 20 millió forint járt. a legnagyobb adakozó a Dominikai Köztársaság kormánya: Felix Diaz ökölvívó, aki hazájának egyetlen olimpiai bajnoki címét szerezte, busás - 31,3 millió forintnak megfelelő - összeget vágott zsebre. Spanyolország ugyancsak bőkezűen bánik a pekingi hősökkel, Rafael Nadal és négy társa ugyanis átszámítva 23 millió forintot kasszírozott.

Oroszországban fejenként 18,5 milliót kap a 23 olimpiai győztes. A Belgium egyetlen bajnoki aranyát elérő magasugrónak, Tia Hellebautnak 12,2 millió jár, míg az 51 arannyal taroló kínai házigazdák fejenként 11,9 millióval dotálták a sikert.

A képzeletbeli rangsor hátsó fertályában két nagy sportnemzet "kullog": az Egyesült Államok részéről darabonként 4,2 milliót ér a 36 arany, a németek pedig mindössze 3,6 milliót juttatnak a legjobbaknak.

Az olimpia előtt a nemzetközi rangsor hátsó felében szerénykedő országok kormányaitól hihetetlen ígéretek láttak napvilágot, melyek azért hiúsultak meg, mert az érintett sportolók arany nélkül tértek haza.

Így hiába kínáltak Peruban 7,6, Guatemalában 10, Kolumbiában 12,8, a Fülöp-szigeteken 50, Malajziában 55, Szingapúrban pedig 120 (!) millió forintnak megfelelő összeget a diadalért, a pénz az államkasszában maradt.

Utólag érthető volt a tadzsik kormány visszafogottsága: a közép-ázsiai ország - a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva - előzetesen mindössze 1,7 milliót szánt a győztesek jutalmazására, de végül azt is máshová csoportosíthatta át.

A Magyarországon honos életjáradék - amely egy arany után jelenleg havi nettó 185 ezer forint a 35. évüket betöltött olimpiai bajnokoknak - külföldön nem számít bevett szokásnak.

A Koreai Köztársaságot és Szerbiát leszámítva egyetlen vizsgált országban sem dívik - igaz, a kínaiak már fontolgatják a bevezetését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.