Vívó-vb
A felszabadult, könnyed vívás hozta meg az aranyat Imre Gézának
Felszabadultan, könnyedén, különösebb teher nélkül vívott Imre Géza a moszkvai világbajnokságon - ennek tulajdonítja, hogy megszerezte első egyéni vb-érmét, ami mindjárt arany lett.
2015.07.16 07:12MTIA 40 éves párbajtőröző a szerdai verseny után az MTI-nek elmondta, jól sikerült a felkészülése, s bár voltak kisebb húzódásai, betegségei, de kapott annyi segítséget, hogy Moszkvában megfelelő állapotban léphessen pástra.
"Most, így visszagondolva a mai vívásomra, elégedett vagyok vele. Néha szerencsém is volt, máskor kicsit szemtelen is voltam, de ami fontos: összességében élveztem a vívást" - próbált magyarázatot találni a páratlanul jó teljesítményre.
Hozzátette, hogy a júniusi Európa-bajnokságon, amelyen még a főtáblára sem került fel, "fásultan és görcsösen" vívott, talán azért, mert bizonyítani akarta, hogy negyvenévesen sem véletlenül került a válogatottba. "Úgy voltam vele, hogy most leveszek magamról mindenféle terhet, és megpróbálok könnyedén vívni" - folytatta.
Arra a felvetésre, hogy egyéniben olimpián volt már harmadik, Eb-n aranyat is nyert, vb-n viszont mostanáig csak csapatban brillírozott, úgy reagált, nem igazán tudja, hogy ez miért alakult így.
"Voltam már a nyolc között, igaz az sem gyakran fordult elő, de tény, érmet eddig még nem nyertem egyéniben. Nem tudom, mi ennek az oka. Ha visszavonulok, talán majd végiggondolom, miért alakult így. Az biztos, hogy a csapat szereplése nekem valahogy mindig fontosabb volt."
Imre Géza világbajnokságokon csapatban három aranyat, két ezüstöt és négy bronzot nyert eddig, és most is fontos lenne, hogy szombaton hozzá tudjon járulni a válogatott eredményes szerepléséhez. Már csak azért is, mert az olimpiai kvalifikáció szempontjából a vb-n megszerezhető kétszeres pontszám nagyon jól jönne.
"Nem gondolok az egyéni olimpiai kvótaszerzésre, a csapatnak kell ezt kiharcolnia" - mondta a világbajnok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06