Labdarúgás
Európa Liga - A továbbjutásban bíznak a magyar csapatok
A hazai pályán, de zárt kapuk mögött játszó Ferencváros, valamint az idegenben szereplő Debrecen és MTK Budapest is a továbbjutást tűzte ki célul a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörének csütörtök esti visszavágóira.
2015.07.08 11:49MTIA fővárosi zöld-fehérek a múlt heti első meccsen 1-1-es döntetlent értek el a holland élvonalból a legutóbbi idényben kiesett Go Ahead Eagles vendégeként, s a fradi.hu statisztikai elemzése szerint ez az eredmény a korábbiakban mindig szerencsét hozott a csapatnak. A kupagyőztes FTC eddig a nemzetközi porondon ötször játszott az első találkozón idegenben 1-1-et, s minden alkalommal kiharcolta a továbbjutást a hazai visszavágón.
A Ferencváros ugyanakkor ezúttal nem számíthat a szurkolóinak buzdítására, az európai szövetség (UEFA) ugyanis a horvát Rijeka elleni tavalyi EL-összecsapáson történt rasszista megnyilvánulások miatt egy zártkapus mérkőzés lejátszására kötelezte a klubot. Az egyesület szerdán közleményben kérte drukkereit, hogy a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágó idején ne mutassanak "semmilyen aktivitást" a stadion 250 méteres körzetében, az UEFA ugyanis abban az esetben szintén büntethet, ha a lelátók üresek, de a létesítmény környezetében a mérkőzés előtt, alatt vagy után bármilyen rendbontás történik.
A Debrecen a hazai 3-0-s siker után a kettős győzelem reményében utazott el a montenegrói Sutjeska Niksic otthonába. Dusan Brkovic, a hajdúságiak szerb védője úgy vélte, szép lenne két megnyert találkozóval kiharcolni a továbbjutást, de a Niksic az első meccsen sem adta meg magát könnyen.
"El tudom képzelni, hogy rögtön letámadnak minket, ezért a védekezésre figyelnünk kell, a megszerzett labdákkal pedig jól kell sáfárkodni. Mindenki tisztában van vele, hogy a háromgólos előny ellenére sem szabad félvállról venni a mérkőzést" - összegzett a dvsc.hu-nak a múlt heti összecsapáson eredményes Brkovic.
A debreceniek első gólját szerző Bódi Ádám kitért rá, hogy vélhetően nagy hőségben kell majd pályára lépniük Montenegróban, de mivel az első meccsen a szünet után ment nekik jobban a játék, úgy véli, a játékosok kondíciójával nincs probléma.
"Nagyon figyelnünk kell odakint, masszív védekezésből kell építkeznünk, és fontos lenne, hogy ott is szerezzünk egy gólt, mert akkor már valóban komoly előnybe kerülnénk" - tette hozzá a középpályás.
Az MTK a múlt héten hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett a szerb Vojvodina ellen, Kanta József csapatkapitány a kék-fehér klub honlapjának azt mondta, fontos, hogy nem kaptak gólt, mert így egy idegenben szerzett találat aranyat érhet.
"Akinek inába száll a bátorsága attól, hogy sok néző előtt kell pályára lépnie, annak kár is volt elkezdenie focizni" - jelentette ki a középpályás arra reagálva, hogy a Vojvodina stadionjában nagyjából 20 ezer hazai drukker előtt kell majd kiharcolniuk a továbbjutást. "Tudjuk, hogy a lelátón nagy többségben nem nekünk fognak szurkolni, de biztosan feldob majd minket a jó hangulat, és reméljük, hogy a legkitartóbb MTK-szurkolók idegenbe is elkísérik a csapatot."
A Sutjeska-Debrecen mérkőzés 17.30-kor, a Vojvodina-MTK és a Ferencváros-Go Ahead Eagles összecsapás pedig egyaránt 20.30-kor kezdődik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06