Vívó Eb
Hetedik lett a női kardcsapat
A hetedik helyen végzett a magyar női kard-válogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.
2015.06.10 13:53MTIAz olaszoktól elszenvedett negyeddöntős vereség után először a németekkel találkozott a Márton Anna, Várhelyi Anna, Garam Nóra, Mikulik Júlia összeállítású csapat. Az első két asszó után még négy tussal vezetett, de végül nyolccal kikapott, ami azt jelentette, hogy utolsó mérkőzését a hetedik helyért vívhatta a spanyolok ellen.
Ebben a párharcban Márton Annáék számítottak esélyesnek, és a verseny eredményközlő honlapja szerint simán érvényesítették is a papírformát, hét tusnyi különbséggel győztek.
A riói olimpián női kardban csapatversenyt is rendeznek, így elsősorban a válogatottnak érdemes kvótát szereznie. Ha ez összejönne, az egyéni versenyben is indulhatna automatikusan három magyar a jövő évi nyári játékokon. A 11 hónapos kvalifikációs időszak május elején kezdődött. A kvótákat a jövő április elején érvényes ranglista alapján osztják. Csapatban öt világkupaversenyen, valamint kontinensbajnokságon és világbajnokságon lehet pontokat gyűjteni.
Eredmények:
negyeddöntő: Franciaország-Németország 45-34 Olaszország-Magyarország 45-42 Ukrajna-Lengyelország 45-40 Oroszország-Spanyolország 45-23
az 5-8. helyért: Németország-Magyarország 45-37
a 7. helyért: Magyarország-Spanyolország 45-38
elődöntő: Franciaország-Olaszország 45-42 Oroszország-Ukrajna 45-31
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06