Labdarúgás
Nikolics a Legia Warszavában folytatja
A lengyel Legia Warszawa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Nikolics Nemanja.
2015.06.08 16:33MTIA válogatott támadó szerződése az elmúlt idény végén lejárt a Videotonnál, amellyel bajnoki címet ünnepelhetett, ő lett az OTP Bank Liga gólkirálya, illetve a legjobb játékosnak is megválasztotta a szakma.
A 27 éves csatár szerződtetését hétfőn jelentette be a klub honlapján, hozzátéve, hogy Nikolics a június 24-én kezdődő ausztriai edzőtáborban csatlakozik az együtteshez.
"Olyan bajnokságban szereplő csapat ajánlatára vártam, amely erősebb az NB I-nél, amely jobban az európai topligák szeme előtt van, ahonnan talán könnyebb nívós bajnokságba igazolni" - idézte Nikolicsot az őt képviselő menedzseriroda közleménye, hozzátéve, hogy hároméves szerződést írt alá. A támadó elmondta, döntésének egyik oka, hogy a lengyel csapat rendre a bajnoki címért harcol, indul a nemzetközi porondon, nagyszerű körülmények várják a futballistákat, és fantasztikus szurkolói vannak.
"Izgatottan várom az idényt, szeretnék húzóembere lenni a csapatnak - amelynek a célja, hogy bajnokságot nyerjen, és bejusson az Európa Liga csoportkörébe" - mondta a futballista.
Nikolics tagja Dárdai Pál szövetségi kapitány keretének is, amely a finnek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre készül. A támadó kezdőként kapott lehetőséget pénteken Debrecenben a litvánok elleni barátságos mérkőzésen, amelyen góllal vette ki a részét a 4-0-ás sikerből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06