Készülnek a magyarok
Női kosárlabda Eb: egy hét a rajtig
Gáll Tamás szövetségi edző szerint nagyon hasznos volt a múlt hétvégi, montenegrói torna a románokkal közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda válogatott számára.
2015.06.04 09:30MTI"Egy győzelemmel és két vereséggel zártunk, de sok pozitívumot láttam a játékban" - fogalmazott az edző a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki műsorában. A szakember szerint a válogatott nyolcvan százalékos felkészültségi állapotban van egy héttel az Eb rajtja előtt.
Gáll kijelentette, a csapat összeállt, s a pénteki és szombati törökországi mérkőzésen már a szülés után visszatérő Fegyverneki Zsófia is játszhat, valamint ekkor már élesben is kipróbálhatják azokat a taktikai elemeket, amelyeket eddig gyakoroltak.
"Mindent azért nem fogunk megmutatni magunkból" - hangsúlyozta, utalva arra, hogy az ellenfelek video alapján kielemezhetik a csapat játékát.
Az edző szerint ideális a magyar válogatott korösszetétele, s az Eb lebonyolítása miatt fontosnak tartja a fiatalabb játékosok szerepét is.
"Speciális helyzetben vagyunk, mert szünnappal kezdünk, majd négy nap alatt kell négy mérkőzést játszanunk. Ezt hat-nyolc emberrel képtelenség végigcsinálni" - jelentette ki, ezért úgy készülnek, hogy 10-12 játékost fognak rotálni az Eb alatt.
A magyar válogatott stílusáról Gáll Tamás annyit mondott, hogy nagyon szűk, kemény védekezésre alapozva könnyű indításgólokat szeretnének dobni. Hozzátette: a pozíciós játékban a centerek egészen jól dobják a kosarakat, de emellett várják a alacsony emberek támogatását is. Az edző úgy látja, a mérkőzések nüanszokon fognak múlni, ezért nagy szerep juthat a "nyolcadik játékosoknak" is.
A szövetségi edző szerint ha a csapat megtartja a Montenegróban mutatott védekezését, s emellett javul a dobóteljesítménye, akkor a hasonló képességű ellenfelek ellen, hazai pályán sikerülhet a cél, a soproni csoportból való továbbjutás, majd a győri folytatás.
A kontinensviadal jövő csütörtökön kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az első háromban kell végezniük az ötös csoportban. Az ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D csoportban, amelynek meccseire Sopronban kerül sor. A középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06