Labdaleeresztős ügy
Bradyt eltiltották, a New Englandet súlyosan megbüntették
A "labdaleeresztős ügy" kapcsán a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) négy mérkőzésre eltiltotta Tom Bradyt, a címvédő New England Patriots irányítóját, emellett az egyesületet egymillió dollárra megbüntette és két draftjogtól is megfosztotta.
2015.05.12 09:01MTIAz NFL honlapjának beszámolója alapján a négyszeres Super Bowl-győztes játékost, valamint klubját azért büntették meg, mert az Indianapolis Colts elleni főcsoport-döntőben - amelyet fölényesen, 45-7-re nyert a New England - leeresztették azokat a labdákat, amelyekkel támadtak, annak érdekében, hogy azokat könnyebb legyen elkapni. Érdekesség, hogy csak az első félidőben használták ezeket a puhább játékszereket, s ekkor még csak 17-7 volt az állás.
Az ügyről 246 oldalas jelentés született, amely szerint valószínűleg a Patriots két alkalmazottja volt a bűnös, s Brady is tudhatott a dologról.
A játékos ügynöke egy közleményben már jelezte, hogy három napon belül mindenképpen fellebbezni fognak az ítélet ellen, amely "nevetséges és nincsen semmilyen törvényi alapja."
A Pats egymillió dolláros büntetése rekord a liga történetében, és még a jövő évi első körös, valamint a 2017-es negyedik körös draftjogáról is le kell mondania.
A klub életében nem ez volt az első botrány: a 2007-es kémkedési ügyben - amelyben kiderült, hogy a New England levideózta és megfejtette a rivális New York Jets titkos jelzéseit - 500 ezer dolláros büntetést kapott, és egy draftjogot veszített el.
A New England legutóbb a 2008-as szezonban játszott Brady nélkül, akinek akkor az első fordulóban elszakadt a térdszalagja. Akkor a gárda 11 győzelemmel és 5 vereséggel zárta az alapszakaszt és éppen lemaradt a rájátszásról.
A New England így várhatóan Jimmy Garoppolóval kezdi majd az idényt, Brady a jelenlegi büntetés mellett éppen az Indianapolis Colts elleni rangadón térhet vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06