Siker!
Rekordlétszámú résztvevő a fogyatékos diákok országos úszó döntőjén
184 fogyatékos sportoló vett részt Debrecenben a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) úszó diákolimpiai döntőjén. Még soha nem sportolt együtt ennyi fogyatékos diák országos szintű úszóversenyen.
2015.02.27 08:19ma.huMár a rendezvény előtt volt mit ünnepelni, hiszen az előzetes nevezések alapján 184 fogyatékos diáksportoló jelezte a részvételét a versenyre. Az országos diákolimpia megnyitóját Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó László, a FODISZ elnöke, valamint Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető elnöke tartotta.
A FODISZ egyik célkitűzése, miszerint minden sérülés specifikumból képviseltesse magát diáksportoló, maximálisan megvalósult, hiszen a versenyen mozgássérült, értelmi fogyatékos, látás- és hallássérült diákok egyaránt a medencébe ugorhattak. A 184 versenyző 7 korcsoportban, 14 sérültségi kategóriában és négy versenyszámban (25 és 50 méteres távokon mellúszás, valamint szabadon választott úszás) tette próbára tudását. Az országos úszótalálkozón is érvényesült a FODISZ mottója: "Több, mint sport". A fogyatékos diákok saját vetélytársaikat is bíztatták a célba érkezést követően. A fantasztikus buzdításnak köszönhetően mindenki győztesnek érezhette magát.
A FODISZ vezetői örömmel nyugtázták azt is, hogy a versenyre több mint 30 iskolából érkeztek a diákok az ország számos pontjáról, ami azt jelzi, hogy a szövetség legfontosabb célkitűzése - miszerint minél több fogyatékos diák számára tegye lehetővé az egészségmegőrző mozgást és sportolást - egyre több, a szövetség szervezésében megrendezésre kerülő eseményen és rendezvényen valósul meg.
FODISZ: „Több, mint sport!”
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06