Labdarúgás
Magyar-finn: nincs sérült a keretben
A kedd részben még a regenerálódás jegyében telt, de Dárdai Pál szövetségi kapitány már két edzést vezényelt a csapatnak, a második pörgősebb gyakorlatokból állt.
2014.11.11 19:42MTINincs sérült játékos a magyar labdarúgó-válogatottban, amely a pénteki, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére készül a telki edzőközpontban.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a kedd részben még a regenerálódás jegyében telt, de Dárdai Pál szövetségi kapitány már két edzést vezényelt a csapatnak, a második pörgősebb gyakorlatokból állt.
"Sokkal másabb finn csapat vár ránk, mint amivel Helsinkiben játszottunk négy éve" - mondta Elek Ákos, felidézve azt a találkozót, amelyen az ő gólpasszából Dzsudzsák Balázs a 94. percben talált a kapuba, megnyerve a mérkőzést a magyaroknak.
"A szövetségi kapitánnyal együtt stílust és játékrendszert is váltott az ellenfelünk, ezt tapasztalhattuk a márciusi, győri mérkőzésünkön is, ami intő jel lehet a pénteki találkozó előtt". - tette hozzá Elek.
A magyar együttes, amely pénteken 20.45-től küzd meg a finnekkel, három mérkőzés után négy pontjával negyedik helyen áll a hatcsapatos csoportban, riválisa pedig több szerzett góljának köszönhetően előzi meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06