Birkózó-vb
Birkózás: Lalovic maradt, Hegedüs be sem került
Nenad Lalovic maradt a nemzetközi szövetség elnöke, Hegedüs Csaba nem tagja az elnökségnek.
2014.09.07 19:05MTITovábbi hat évig a szerb Nenad Lalovic vezeti az - új nevén - Birkózó Világszövetséget, amelynek Taskentben rendezett tisztújító közgyűlésén az elnökségbe nem került be Hegedüs Csaba, a magyar szövetség vezetője.
A hétfőn kezdődő világbajnokságot megelőző tisztújításon Lalovic az egyedüli jelölt volt az elnöki posztra és a várakozásoknak megfelelően a tagok újra bizalmat szavaztak neki. Az elnökségbe hét új tagot választottak, ám Hegedüs Csaba nem volt köztük.
A magyar sportvezető a hazai szövetség honlapjának elmondta: nem jó érzés a számára, hogy nem kapott újra bizalmat, ugyanakkor az elmúlt 12 évre visszatekintve elégedett azzal a munkával, amit a szövetség vezető testületében végzett.
"Mind a két budapesti világbajnokságot etalonnak tekintette a sportág, két olimpiának voltam a delegáltja, versenyigazgatója, számos nagy rendezvény, így korosztályos világbajnokságok vagy a bakui Golden Grand Prix-döntők felügyeletét bízták rám" - mondta a versenyzőként olimpiai bajnok Hegedüs. "Én hoztam tető alá a szövetség történetének legnagyobb értékű szponzori szerződését. Vagyis nagyon nagy kihívásoknak tudtam megfelelni, és ezt - túlzás nélkül állíthatom - bárkinek nehéz lesz utánam csinálni" - fogalmazott.
Az ülésen arról is szavaztak a tagok, hogy megváltoztatják a szövetség nevét, mely Nemzetközi Birkózó Szövetségről (FILA) Birkózó Világszövetségre (United World Wrestling, UWW) módosult.
A taskenti világbajnokság hétfőn négy szabadfogású súlycsoport küzdelmeivel kezdődik, három magyar, Gulyás Zsombor (70 kg), Veréb István (86 kg) és Csercsics Richárd (125 kg) lép szőnyegre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06