Vívó-vb
Remekül selejteztek a magyar női kardozók
Mind a négy magyar női kardozónak jól sikerült a selejtező a kazanyi vívó-világbajnokság keddi nyitónapján, valamennyien biztosították a helyüket a 64-es főtábla pénteki küzdelmeiben.
2014.07.15 12:18MTIA vb honlapja szerint a 101 fős mezőnyből 85-en léptek pástra a kvalifikációs napon. A magyarok közül Márton Anna csoportjában hibátlanul, 5 győzelemmel zárt, míg Várhelyi Anna (5/1) és testvére, Kata (4/1) csupán egy-egy vereséget szenvedett el. Garam Nóra szintén meggyőző teljesítményt nyújtott, 4 siker mellett mindössze két asszót veszített el, így honfitársaihoz hasonlóan ő is egyenesen a főtáblára került a csoportkörből.
A legjobb 32 közé jutásért Várhelyi Kata az indiai Bhavani Devi Chadalavadával, Garam Nóra az ukrán Olena Voronyinával, Márton Anna az indonéz Diah Permatasarival, Várhelyi Anna pedig a szintén ukrán Olena Kravackával csap majd össze pénteken délelőtt.
A keddi versenynapon a férfi kardozók is selejteznek, a páston ott lesz Decsi Tamás és Szatmári András is. Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint az idei Európa-bajnoki bronzérmes Gémesi Csanád kiemeltként már biztosan főtáblás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06