Akár félmillió dollárt is érhet

Kalapács alatt Muhammad Ali "vesztes" kesztyűje

A várakozások szerint akár félmillió dollár is befolyhat Muhammad Alinak az egyik dallasi aukciósház által árverésre kínált bokszkesztyűjéért, amelyet a profi ökölvívás élő amerikai legendája az Évszázad mérkőzésén viselt.

2014.07.08 10:34MTI
Forrás: Wikipedia

Az emlékezetes meccset Ali a profi nehézsúlyú világbajnoki címért 1971-ben vívta, s bár a további két meccsüket később megnyerte, az első összecsapáson - egyhangú pontozással - alulmaradt a honfitárs Joe Frazierrel szemben.

A minden idők egyik legkiválóbb ringcsatáját sportszakmailag az avatta különlegesen értékessé, hogy két, amatőrként egyformán olimpiai aranyérmes, s addig a hivatásosok táborában ugyanúgy veretlen nehézsúlyú bajnok verekedett meg a királykategória trónjáért.

Az aukciós ház keddi bejelentése szerint az árverést július 31-én tartják a "vesztes" kesztyűért, amely Ali néhai edzőjének, a 2012-ben 90 éves korában elhunyt Angelo Dundee-nak a hagyatékából került elő.


Muhammad Ali felszerelései eleve a legkelendőbb relikviák közé tartoznak, az említett 1971-es meccsen viselt nadrágja például egy 2011-es árverésen csúcsösszegért, 173 102 dollárért kelt el; ennyit addig egyetlen más boksz-emléktárgyért sem adtak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.