Foci-vb

Bukásról, szétesésről és megújulásról írnak a spanyol lapok

A korai búcsú miatt elhatalmasodott, mérhetetlen szomorúság kifejezése miatt még az is háttérbe szorult, hogy I. János Károly spanyol király aláírta a lemondását lehetővé tevő törvényt.

2014.06.19 10:14MTI
FIFA.com

Sokkolta a címvédő labdarúgó-válogatott kiesése a spanyol sajtót, amely arról számol be a chileiektől elszenvedett 2-0-s vereséget követően, hogy a nemzeti csapatot "ízzé-porrá zúzták", illetve az együttesnek "világméretű bukásban" volt része Brazíliában.

A korai búcsú miatt elhatalmasodott, mérhetetlen szomorúság kifejezése miatt még az is háttérbe szorult, hogy I. János Károly spanyol király aláírta a lemondását lehetővé tevő törvényt. Az El Mundo internetes oldalán a fő hír címe "Világméretű bukás", s csak ezután látható fotó I. János Károlyról, illetve fiáról, VI. Fülöpről, akit éjféltől már megillet a trón.

A Marca sportlap "Vége" címmel arról írt, hogy a válogatottat szétzúzták, így a "címvédő szomorúan búcsúzik". Az újság értékelésében úgy fogalmazott, hogy a "spanyol csapat, amelynek fölébe kerekedett a chilei, szomorú képet mutatott magáról", "Vargas és Aránguiz pedig (a két chilei gólszerző) az első félidőben rávilágított azokra a hiányosságokra, amelyek generációváltásért kiáltanak".

Hasonló hangnemet ütött meg az AS, amely a "Maracanában elszenvedett csapásról" és "világbajnoki búcsúról" ír. A sportlap szerint a spanyol válogatott nem volt képes reagálni a kihívásra, így a világbajnokság első búcsúzója lett (az ausztrál csapattal együtt).

"Vargas és Aránguiz fejezte be a spanyol drámát, most pedig elkezdődhet a vita egy időszak végéről és az utódlásról" - vélekedett a lap.

Az El Pais tényszerűen számolt be a történtekről, amikor rögzítette, hogy "Spanyolország elbukott Chilével szemben, így búcsúzott a világbajnokságtól". "Vicente del Bosque válogatottja elszalasztotta az esélyt, hogy versenyben maradjon, és recsegve-ropogva elbukott a végig fölényben lévő chileiekkel szemben" - fogalmazott a lap szakírója.

"Vargas és Aránguiz gólja elég volt a chileieknek ahhoz, hogy elgázolják a világbajnokot, amely tragikus játékkal rukkolt ki, súlyosbítva a hollandokkal szemben kezdődött földindulást" - olvasható az értékelésben.

A Sport történelmi KO-t emlegetett, míg a katalán Mundo Deportivo szerint a spanyolok a hátsó ajtón át távoznak a vb-ről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.