Cesc: Chelsea
Barcelonából Londonba költözik a spanyol világbajnok
Hivatalossá vált, hogy a világ- és Európa-bajnok Cesc Fabregas elhagyja az FC Barcelonát, és az angol labdarúgó élvonalban szereplő Chelsea-ben folytatja pályafutását.
2014.06.12 21:01MTIA katalán klub csütörtökön a honlapján számolt be arról, hogy mindenben megállapodtak a londoniakkal, egyúttal további sikereket kívánt a spanyol válogatottal jelenleg a brazíliai világbajnokságra készülő játékosnak. A 27 éves középpályás már meg is kötötte öt évre szóló szerződését a londoni klubbal, és a 4-es számú mezt viseli majd.
"Úgy éreztem, van még egy befejezetlen ügyem a Premier League-ben - idézte a Chelsea honlapja Fabregast, aki ezzel vélhetően arra célzott, hogy korábban nyolc évig futballozott a nagy rivális Arsenalban, de bajnoki címet nem nyert a csapattal. - Alaposan megfontoltam minden ajánlatot, és úgy gondolom, a Chelsea a legjobb választás.
Fantasztikus csapat, kiváló játékosokkal és egy nagyszerű menedzserrel, alig várom, hogy bemutatkozhassak." Az átigazolás pénzügyi részleteiről egyelőre nem nyilatkoztak a felek, de Fabregas immár csak válogatottbeli csapattársa, Gerard Piqué a múlt héten azt mondta, jó barátja 33 millió euró ellenében vált csapatot. Fabregas a katalán klubban nevelkedett, de felnőtt karrierjét már az Arsenalban kezdte. Nyolc év elteltével, 2011-ben visszatért nevelőegyesületéhez, ott azonban nem tudott olyan meghatározó szerepet betölteni, mint a londoniaknál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
- 7:16 Hajóbaleset Verőcénél - Az áldozatokat keresik kiterjedt kutatáson
- 6:20 Vihar - Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06