Nehezebben gyógyulnak a sportolók
Tizenkét győri futballista kapta el a Rota-vírust
Tizenkét győri labdarúgó kapta el a hányással és hasmenéssel járó Rota-vírust, ezért egyelőre kérdéses, hogy a csapat pályára tud-e lépni szombaton a Kecskemét elleni idegenbeli mérkőzésen a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójában.
2008.08.06 18:24MTI"A Zestafoni elleni grúziai UEFA Kupa-visszavágón kaptuk el a fertőzést a múlt hét végén, amely a szakmai stábot sem kímélte" - mondta az MTI-nek Egervári Sándor, a győriek vezetőedzője. "Saját szakácsot vittünk, nagyon vigyáztunk, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a fogmosás során döntött le minket a fertőző vírus. Ugyanezzel a gonddal küzd a szlovák Spartak Trnava is, amely szintén Grúziában játszott. Az ő bajnoki meccsét elhalasztották."
A szakember hozzátette: a futballisták azért gyógyulnak nehezebben, mert ők betegen is játszottak hétfőn a Debrecen ellen. "A szakmai stáb tagjai, köztük én is viszonylag hamar túljutottunk a betegségen, de tizenkét játékosom jelenleg is infúziós kezelésekre jár, gyakorlatilag nem tudunk edzeni."
Egervári elmondta: csapata mindenképpen szeretne pénteken játszani, de, ha nem javul a futballisták állapota, akkor le kell mondani a meccset. "Már jeleztük a problémánkat a szövetség versenybizottságának, abban maradtunk, hogy csütörtökön megint egyeztetünk és ekkor születik meg a döntés a szombati mérkőzésről. A hétvégén későbbre nem lehet halasztani a találkozót, mert a jövő héten UEFA Kupa-meccs vár ránk Stuttgartban."
Érdekesség, hogy a nyitóforduló előtt az újonc Kecskemét futballistái közül gyomorfertőzés miatt tízen is kórházban voltak, ám végül vállalták az összecsapást, igaz, hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedtek a Pakstól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06