Szocsi 2014
Az osztrákok felét egyáltalán nem érdekli az olimpia
A válaszadók 78 százaléka rögtön tudta, hogy Szocsi ad otthont a seregszemlének, kilenc százalék pedig azt, hogy Oroszországban lesz, és mindössze egy százalék adott meg másik várost vagy országot.
2014.01.29 14:28MTIAz osztrákok közel felét nem érdekli a jövő pénteken kezdődő szocsi téli olimpia.
Egy felmérés szerint - melynek során 500 embert kérdeztek meg - 47 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem foglalkoztatják a havas-jeges játékok, 46 százalék azonban már várja a nyitóünnepséget. A válaszadók 78 százaléka rögtön tudta, hogy Szocsi ad otthont a seregszemlének, kilenc százalék pedig azt, hogy Oroszországban lesz, és mindössze egy százalék adott meg másik várost vagy országot. Az érdeklődők 82 százaléka az alpesi síre koncentrál majd, 62 százalék a síugrást is figyelemmel követi.
Ami a várakozásokat illeti, négy százalék bízik legalább 20 osztrák éremben, 28 százalék 10-19 medált remél, 33 százalék 5-9, 21 százalék pedig 1-4 éremre számít. A legtöbben - a felmérésben részt vevők negyede - Marcel Hirscher síző sikerét várják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06