Nem játszottak elég jól?

Manchester United: megérdemeltük a kiesést

Szerda este a Manchester United a Sunderland együttesét fogadta az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján. A továbbjutó kilétére csak a büntetőpárbajt követően derült fény, és David Moyes menedzser szerint megérdemelten estek ki.

2014.01.24 17:51ma.hu

Az első mérkőzésen a Sunderland 2-1-re tudott nyerni, így a Manchester Unitednek – a Ligakupa szabályai értelmében – minimum egy gólt kellett rúgnia a rendes játékidőben ahhoz, hogy kiharcolja a hosszabbítást. Ez sikerült is a „vörös ördögöknek” Jonny Evans fejesének köszönhetően, és a kétszer 15 perces ráadásban már nem is kellett sietniük, hiszen a sorozat szabályainak értelmében, az idegenben szerzett góljuknak köszönhetően továbbjutásra álltak.

Az utolsó minutumban azonban a vendégek egyenlítettek, miután David De Gea bevédte a labdát, a United szerencséjére viszont Adnan Januzaj labdájából Javier Hernandez ismét előnybe juttatta övéit, így következhettek a 11-esek. Darren Fletcher volt az egyetlen a hazai játékosok közül, aki értékesítette büntetőjét, és mivel a sunderlandiek közül hárman is berúgták, így a „fekete macskák” örülhettek a továbbjutásnak.

Moyes szerint nem játszottak elég jól ahhoz, hogy megérdemeljék a továbbjutást, és ha sikerült is volna a március 2-ai döntőbe jutniuk, az igazságtalan lett volna a Sunderlanddel szemben.

„Amennyiben sikerült volna továbbjutnunk, úgy csak valahogy átestünk volna a vonalon, nem azért, mert jól játszottunk” – mondta a skót menedzser, akit rengeteg kritika ér kinevezése óta. „Nem játszottunk elég jól ahhoz, hogy megérdemeljük a döntőt, míg a Sunderland éppen az ellenkezőjét mondhatja el magáról. Ami a mérkőzés végét illeti, nem hiszem, hogy az elegendő is lett volna a fináléhoz. Végül mégis büntetők következtek, de a mi rúgásaink pocsékra sikerültek.”

Moyes hozzátette, a legnagyobb csalódást nem a kiesés, hanem az jelentette a számára, ahogy játszottak. A Unitednak a folytatásban arra kell összpontosítania, hogy a bajnokságban elérje a negyedik helyet, a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában pedig minél tovább jusson.

A fogadási tippek alapján kisebb bravúrra lenne szükségük a manchesterieknek ahhoz, hogy a Premier League első négy helyének valamelyikén zárjanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.