Tiszta sport?
"Legalizálni kellene a doppingot!" - a Giro győztese szerint 90% doppingol
A doppingolás miatt életre szóló eltiltással büntetett Danilo Di Luca olasz országúti kerékpáros szerint a Giro d'Italián az indulók 90 százaléka használt és használ tiltott szereket.
2014.01.22 21:19MTI"Dopping nélkül lehetetlen az első tíz között végezni a Girón" - nyilatkozott az olasz televíziónak a 37 esztendős bringás, akit tavaly decemberben az Olasz Olimpiai Bizottság sújtott életre szóló eltiltással, továbbá 38 ezer eurós (mintegy 11,5 millió forint) pénzbírsággal. Di Luca azt mondta, a mezőny maradék 10 százaléka azért nem használ tiltott szereket, mert a Girót felkészülésnek tekinti, azaz más versenyre koncentrál.
A Giro d'Italia 2007-es győztese tavaly áprilisban, öt nappal az olaszországi viadal rajtja előtt produkált pozitív vértesztet egy be nem jelentett vizsgálaton. A mintában az EPO nevű vérdoppingot mutatták ki. "A kerékpársport dopping nélkül nem tudna létezni, ezért valószínűleg az lenne a legjobb megoldás, ha legalizálnák az egészet" - fejtette ki véleményét Di Luca.
Az olasz bringást 2009-ben 15 hónapra tiltották el, akkor az EPO továbbfejlesztett változatával, a CERA-val bukott le, míg 2007-ben, hetekkel pályafutása legnagyobb sikerét követően azért nem versenyezhetett három hónapig, mert rendszeresen találkozott egy eltiltott orvossal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06