Futballnemzet
MLSZ: 2016-ig 800 új pálya és 350 ezer igazolt labdarúgó a cél
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) távlati célja, hogy 2016 végéig 350 ezerre növelje az igazolt játékosok számát, valamint, hogy ezzel párhuzamosan 800 új pálya épüljön az országban.
2014.01.16 21:19MTIAz MLSZ újonnan indított sajtóbeszélgetési sorozatának csütörtöki nyitó rendezvényén Vági Márton főtitkár hangsúlyozta: a jelenlegi elnökség 2010 nyarán történt hivatalba lépése óta az igazolt játékosok száma 100 ezerről 200 ezerre emelkedett, míg a szövetség pályaépítési programja keretében 2012 óta közel 200 új pálya létesült, illetve tavaly 550 pálya újulhatott meg, egyenként maximálisan 10 millió forintból.
A szövetség szeretné a jövőben növelni ezt az ütemet, így erre az évre 120 új pálya építését hagyta jóvá, s a cél, hogy három éven belül elérje a 800-as számot. Ezzel párhuzamosan további évi 400-500 pálya felújítását tervezi az MLSZ. Az új pályák 80 százaléka kisméretű - ezek önkormányzati célú, gyerekekre koncentrált létesítmények -, míg a fennmaradó 20 százalék nagyméretű pálya. Vági hozzáfűzte: az MLSZ támogatásával 24 pálya épülhetett meg tavaly a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, ahol az önkormányzat nem tudott hozzájárulni a költségekhez.
Az MLSZ programjával párhuzamosan TAO-ból az egyesületek 40-50 olyan profi, nagyméretű pályát építhettek, amelyek elsősorban a versenysportot szolgálják. "Mivel az MLSZ-nek 1800-1900 tagegyesülete van, így a három év alatt minden egyesülethez eljutunk" - hangsúlyozta Vági, aki szerint a kisebb létesítményeknél mintegy három millió forintból minden szükséges rekonstrukciót meg lehet oldani. A fejlesztésekkel kapcsolatban Vági jelezte, az is cél, hogy feleslegesen ne épüljön pálya, mint ahogy fontos, hogy fenntartóik a rekonstrukció megvalósulása után is vigyázzanak majd a létesítmények állapotára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06